F1: A Red Bull égni fog Melbourne-ben

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.03.05. 10.40

A Red Bullnál nem is tagadják, hogy siralmas formában vannak, Sebastian Vettel szerint a célba érés is siker lesz számukra a Forma-1-es szezonnyitón.

Az elmúlt négy évben sorozatban minden bajnoki címet besöprő Red Bull megdöbbentően rosszul kezdte a 2014-s szezont, a téli teszteken a bajnokcsapat nem tudott felülkerekedni az új, 1,6 literes turbós V6-os Renault motor és az RB10-es tervezési, elsősorban hűtési hibáin – egyelőre gyakorlatilag használhatatlannak tűnik az autó.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


A bajok akkorák, hogy már a kincstári optimizmus is kifogyott: 
“Először is, már a célba érés is siker lenne. Ha a mezőny fele kiesik, akkor pedig talán pontot is szerezhetünk” – mondta Sebastian Vettel a jövő hétvégi első futammal, az Ausztrál Nagydíjjal kapcsolatban. 
A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko szerint hatalmas a lemaradásuk:
“Nem ott tartunk, ahol szeretnénk. A szezonkezdet számunkra legalább két hónappal korábban jött a kívánatosnál. Nagyon súlyos a helyzet. Nehéz lesz felzárkózni, nem tudjuk, mikor sikerülhet, már ha sikerülhet egyáltalán.”

Kommentek

Alfa Stelvio: SUV, ami sportkocsinak képzeli magát

Még a hivatalos menetpróba előtt vezethettük az Alfa új szabadidőautóját. Kapaszkodhat a konkurencia!

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Logan MCV Stepway: terepkombi a Daciától

A Sandero, a Dokker és a Lodgy után egy igazi terepkombival bővült a Dacia Stepway életmódcsaládja.

Alternatív üzemanyagot talált fel egy pécsi férfi? Nem, csak bosszúra szomjazott

Egyszerű bosszú vezérelte a férfit, aki mosóport és vajat öntött a szomszéd autójába. Zavarta a gyerekek zajongása.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

Itt az új Suzuki Wagon R

Két kivitelben mutatta be új törpeautóit a Suzuki. A japán piac legtakarékosabb mikroegyterűi automata vészfékrendszerrel és távfényaktiválással érkeztek a piacra.

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavalyi, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

Kívül-belül megújult a Škoda Rapid

Friss formavilág, xenon fényszórók, fedélzeti wifi, modernizált kezelőszervek és új motor a Škoda köztes modellcsaládjában.

Off-road buszokon járhatnak iskolába a gyerekek

Az Iveco iskolabuszok eltérnek az amerikai változatoktól, ugyanakkor jól boldogulnak terepen és még mozgáskorlátozott gyerekek szállítására is alkalmasak.

F1: Labdába sem rúgnak idén a kisebb csapatok?

A Renault főnöke szerint a 2017-es Forma-1-es idény újabb fegyverkezési versenyt hoz, ami még esélytelenebbé teheti a független kis- és középcsapatokat.

Rozsdagyűjtő, erdőben lassan rohadó autók romantikája

Autóroncs szinte minden árokparton akad sajnos. De néha valódi értékes, ritka, veterán típusok is elhagyva gyűjtik a rozsdát a gyéren lakott területeken. Vannak, akik meglátják ebben is a fotótémát, és kattintanak. Elhagyott autók gyűjteménye az Instagram oldaláról.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.