F1: A Renault okkal fél Melborune-től

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.03.04. 09.30

A Renault a 2014-es Forma-1-es felkészülési szezon negatív szenzációját szolgáltatta a V6-os turbós erőforrásának versenyképtelenségével. A francia gyártó a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra sem lesz kész.

A tavalyi idény során sok szó esett arról, hogy előfordulhat, hogy a három motorgyártó egyike alaposan mellényúl majd a 2014-ben érkező új, 1,6 literes turbós V6-os hibrid erőforrásokkal. Az idei téli tesztek alapján az elmúlt négy évben a Red Bull-lal taroló Renault-nak jutott ez a sors, és a francia gyártó még a háromszor négy napos felkészülési időszakot követően is bajban van. Annyira, hogy cáfolni sincs értelme.
A Renault Sport F1 második embere, Rob White így értékelt a bahreini tesztelést követően:

Fotó: Europress

Fotó: Europress


“Az Ausztrál Nagydíjat megelőző utolsó teszt célja a lemaradás behozása és a szezonnyitóra való felkészülés volt. Szerettük volna, ha mind a négy partnercsapatunk normálisan, rögtönzés, kapkodás nélkül, felkészülten futhat neki a versenyhétvégének. Pozitívum, hogy mindenből sikerült egy kicsi, volt kvalifikációs szimuláció, rajtszimuláció és versenytáv is, és tényleg előrébb léptünk. Sikerült javítanunk a korábban felmerült problémákat. A további futás viszont további problémákat is felszínre hozott, amik megzavarták a tesztelést, és egyelőre megoldatlanok, ami elkeserítő a négy csapatunk számára.” 
“A leállásokat tekintve azt láttuk, hogy apró meghibásodások is komoly problémákká fajulhattak, és komoly kieséseket okoztak. Ez jól példázza az erőforrásunk éretlenségét, egyszerűen még biztonságosan körbeérő üzemmódunk sincs, aki ilyenkor azért már kellene. Emiatt aztán kis hibák is jelentős leállást hoznak. Úgy reméljük, hogy később sikerül ezeket kézben tartani, és a kis dolgokból nem lesznek nagy hibák. De az erőforrás csiszolatlansága egyelőre a nyomatékátvitelben és a motor vezethetőségében is jelentkezik, ami megnehezíti a pilóták dolgát abban, hogy kihozzák az autóból  maximumot.”
White elmondta, hogy a bahreini tanulságok alapján sikerült közelebb hozni a motor viselkedését a gyári tesztpadon szerzett adatokhoz, valamelyest növelték az erőforrás teljesítményét, és az alrendszerek megbízhatóságát is. A nem egész két hét múlva következő melbourne-i verseny persze így is nagy falat lesz.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


“Mostantól Melbourne-ig még jó néhány dolgot rendeznünk kell. Át kell tekintenünk az összes begyűjtött adatot, hogy a Renault-motorok a lehető legjobb kezdőpontról induljanak. Másodsorban javítanunk kell a pilóták által érzékelt nyomatékon, ehhez tesztpados és szimulátoros munka, majd pályás ellenőrzés kell. Harmadsorban ott lesz a logisztikai kihívás, hogy időben eljuttassuk a versenymotorokat Ausztráliába, de ez már most is folyik, a jövő hétre kész is lesz.” 
A lemaradás ellenére a Renault múlt pénteken leadta az erőforrásai végleges specifikációját, állítja White: “Igen, az erőforrást illető dokumentumokat a szabályzatban meghatározott határidőnek megfelelően átadtuk az FIA-nak.”
A Renault-nál  fentiekkel együtt komoly aggodalmakkal várják az idény első versenyét.
“Melbourne ideges hétvége lesz! Hatalmas megkönnyebbülés lenne, ha csapatonként mindkét autónk minden edzésen és a versenyen körbeérne. Remélem, hogy képesek leszünk támogatni a partnereinket és a pilótáknak lehetősége lesz kiaknázni az autók képességeit és értékelhető eredményt érhetnek el!”

Kommentek

34 évet vezetett jogosítvány nélkül a magyar férfi

Próbálkozott a vizsgával, végül nem jött össze, így 34 évig vezetett jogsi nélkül, most kapták el a rendőrök.

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

Önvezető autóban gondolkozik az Apple

Komolyan gondolkozik az önvezető autó fejlesztésén az Apple, de ehhez a hatóságok és a többi fejlesztő segítsége is szükséges lesz.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezett, aki korábban Škoda buszokat is megálmodott.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.