F1: Teljes összeomlás a Red Bullnál

A címvédőnél nincs pocsékabb csapat

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.03.01. 16.40

A 2014-es Forma-1-es tesztelés utolsó előtti napján a Red Bull még egy felvezető körre sem volt képes, a gödör alján a bajnokcsapat.

Katasztrófa, összeomlás, szégyen: a négyszeres világbajnok Red Bull autója egy nappal a téli tesztelés vége előtt egyetlen kört sem képes megtenni, pedig pénteken Daniel Ricciardóval már 66-ig jutottak
A bahreini teszt harmadik, szombati napján Sebastian Vettel előbb négy kanyarig jutott, mielőtt leállt volna az RB10-essel, majd amikor 45 perc javítgatást követően megint kijött a garázsból, csak a bokszutca végéig ért, onnan kellett visszatolni. A Red Bull napja itt be is fejeződött, az autó nem járt többet a pályán.
“Azt hittük, ezen a héten már sokkal jobban állunk majd, mint a múlt héten. Nem így alakult. De felesleges lenne túlreagálni a dolgot, lépésről lépésre kell haladnunk. A csapatnál tényleg tisztában vagyunk a helyzet súlyával – a saját és a Renault tekintetében is. Öt éve velük vagyunk, eddig fantasztikus volt a kapcsolat” – mondta Vettel.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


“Voltak már nehéz pillanataink együtt, például amikor (2010-ben Koreában) két futammal a vége előtt elszállt a motorom, ami majdnem a bajnoki címbe került. De voltak hibák a mi oldalunkról is, vezetői hibák is. Egy csapat vagyunk. Előfordul az ilyesmi is. Felesleges tragédiakén kezelni. Tudjuk, hogy nehéz a helyzet, de mindenki nagyon motivált, hogy kikeveredjünk belőle, és lássuk, hol állunk.”
Vettel elmondta, hogy a problémákhoz a bahreini helyszín, az angliai központ távolsága is hozzájárult, összességében viszont talán nem rossz az autó, már ha képes menni.
“Szerintem a dolgok rendeződnek majd egy kicsit, már csak azon egyszerű oknál fogva, hogy két hét múlva sok új alkatrészünk lesz. Most sok meghibásodásunk volt, ami sok alkatrészt tett tönkre, amik nem pótolhatók egyik napról a másikra, itt Bahreinben nem olyan könnyű javítani a dolgokat.”
“Az alapján a nagyon-nagyon kevés kör alapján, mit mentem, az autónak tűnt. Igazán elégedett voltam vele. Nyilván a tapadás tekintetében visszalépés a tavalyihoz képest, de nem volt rossz. Van remény.”

Fotó: Europress

Fotó: Europress


A nap, és az eddigi bahreini gyakorlás legjobb idejével zárt viszont a Williams Felipe Massával. A brazil 99 kört ment, legjobb eredményével megjavította Nico Rosberg múlt szombati csúcsát.
“Nagyon jó napunk volt, majdnem 100 körrel. Komoly munkát végeztünk a teljesítményt illetően, ezzel korábban még nem tudtunk annyit foglalkozni. Nagyon elégedett vagyok az autóval, azt hiszem, jó balanszot találtunk. Sokat dolgoztunk a beállításokon, fontos, hogy felkészülten érkezzünk Ausztráliába” – magyarázta a nyolc ferraris év után átszerződött Massa.  
“Természetesen mindig öröm a táblázat első helyén látni a nevünket, de teljesítmény mellett a megbízhatóság, a megtett táv szempontjából jól ment az autó, ami igen fontos lesz Ausztráliában. Sosem lehetünk 100 %-osan magabiztosak a szezonnyitó előtt, de úgy érzem, a teszten elvégzett munka alapján nem csak, hogy eljuthatunk a célig, de még a tempónk sem rossz.”


A Mercedesnél délelőtt ugyan egy motorcserét is le kellett zavarni, de Rosberg így is 103 körrel és a második legjobb idővel zárt, nem lehet okuk panaszra.
Bár egy piros zászlós leállás miatt Kimi Räikkönennek előbb a bokszutcából kellett visszafordulnia, végül sikerült elvégezni a pénteken említett versenyszimulációs munkát a Ferrarival, a finn 87 körrel a háta mögött a harmadik legjobb időt hozta.
Megbízhatóan ment a McLaren, a szintén teljes versenyszimulációt futó Force India, a Marussia és a Caterham is, a Red Bull szenvedésénak kontrasztjaként pedig a Toro Tosso is 81 körig jutott. A szombati távnak különösen örülhet az újonc Danyiil Kvjat, valamint a caterham zöldfülűje, Marcus Ericsson, aki 117 körig jutott – mindkettejüknek nagyon kellett a lehető legtöbb kilométer.


A Lotus – ezúttal elektronikai problémák miatt – immár sorozatban harmadszor megint épp csak 30 kör fölé tudott kapaszkodni, míg a Saubernél a Red Bullhoz hasonlóan egyáltalán nem történt érdemi futás, a C33-as Adrian Sutil legelső köre után kigyulladt.
“Délelőtt elektronikai gondunk volt, mire elkészültünk, már 11.30 volt. Utána elég jól mentek a dolgok, de aztán délután az energia-visszanyerő rendszerrel volt baj. Ez fél háromkor volt, már nem volt idő kicserélni mindent, úgyhogy véget is ért a napunk” – kezdte az összegzést Romain Grosjean.
“Annyi minden dolgozik együtt, hogy ha valami elromlik, akkor utána valami más is, aztán tűz is lehet belőle, ahogy tegnap láthattuk. Nem volt nagy hiba, de minden együtt adta meg magát. Szépen sorban jönnek a különböző hibák, ami nem könnyíti meg a dolgunkat. Minél többet futunk, annál több dolgot találunk meg, amiket kijavíthatunk.”

Fotó: Europress

Fotó: Europress


“A gond az, hogy idén 2-3 órába telik egy hibás alkatrész kicserélése, ha egy nap két vagy három meghibásodás akad, vége is a napnak. Ha szivárog az akkumulátor vagy elszáll valami csatlakozó, akkor három-három és fél óra az akksi cseréje – ha ez az utolsó szabadedzésen fordul elő, akkor mire visszakerül az autó a garázsba, már nem is lehet majd megjavítani az időmérőre” 
A francia azt mondta, annyi dolguk van még, hogy a második futamra sem érnek a végére.
“A lista egyszerűen túl hosszú, hogy végezzünk vele Melbourne-re. Sőt, még ott sem lesz időnk mindent letudni. Egyelőre annyit tehetünk, hogy igyekszünk a legkomolyabb problémákat orvosolni. Az autó nem lesz tökéletes Ausztráliára, sőt talán Malajziára se, de igyekszünk. Ha az elején szerzünk egy-két pontot, az már jó, ha sok pontot, az pedig csodálatos. Ha nem szerzünk pontot, de legalább megértjük a problémákat és előrébb tudunk lépni, az is jó.”

Teszt, Bahrein, 2014.03.01.

 #  Pilóta  Csapat  Idő  Kör
 1.  F. Massa  Williams-Mercedes  1:33,258  99
 2.  N. Rosberg  Mercedes AMG  1:33,484  103
 3.  K. Räikkönen  Ferrari  1:35,426  87
 4.  K. Magnussen  McLaren-Mercedes  1:35,894  88
 5.  D. Kvjat  Toro Rosso-Renault  1:36,113  81
 6.  N. Hülkenberg  Force India-Mercedes  1:36,205  115
 7.  J. Bianchi  Marussia-Ferrari  1:37,087  78
 8.  M. Ericsson  Caterham-Renault  1:38,083  117
 9.  R. Grosjean  Lotus-Renault  1:42,166  33
 10.  A. Sutil  Sauber-Ferrari  mért kör nélkül  1
 11.  S. Vettel  Red Bull-Renault  mért kör nélkül  0

Kommentek

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

80 km/h-val 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.