F1: Vettel a végéig kivár

Ki mikor vezet Bahreinben?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.02.27. 07.30

Ma reggel Bahreinben megkezdődik a Forma-1-es csapatok utolsó 2014-es téli tesztje, íme a négy nap beosztása.


Ma reggel Bahreinben megkezdődik a Forma-1-es csapatok utolsó 2014-es téli tesztje. Míg a múlt héten az előrelépésben reménykedő Red Bullnál az első két napra osztották be Sebastian Vettelt, immár óvatosabbak, a címvédő a talán javulást hozó csütörtök és péntek után inkább az utolsó két napon vezet, amikor remélhetőleg már az autó beállításaival is lehet foglalkozni.

Míg a Mercedes-motoros csapatok már elsősorban az autóik teljesítményének hegyezésével foglalkozhatnak majd, a renault-sok – Red Bull, Toro Rosso, Lotus, Caterham – számára vízválasztó lesz a hét, most derül ki, hogy az idény kezdetén labdába rúghatnak-e egyáltalán.
Íme a négy nap beosztása.
 Csapat/nap

 Csütörtök  Péntek  Szombat  Vasárnap
 Red Bull Racing

 D. Ricciardo  D. Ricciardo  S. Vettel  S. Vettel
 Mercedes AMG

 N. Rosberg  L. Hamilton  N. Rosberg  L. Hamilton
 Ferrari

 K. Räikkönen  K. Räikkönen  F. Alonso  F. Alonso
 Lotus F1

 P. Maldonado  P. Maldonado  R. Grosjean  R. Grosjean
 McLaren

 K. Magnussen  J. Button  K. Magnussen  J. Button
 Force India

 S. Perez  S. Perez  N. Hülkenberg  N. Hülkenberg
 Sauber

 ???  ???  ???  ???
 Toro Rosso

 ???  ???  ???  ???
 Williams

 ???  ???  ???  ???
 Marussia F1

 M. Chilton  J. Bianchi  M. Chilton  J. Bianchi
 Caterham F1

 K. Kobajasi  M. Ericsson  K. Kobajasi  M. Ericsson

Kommentek

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, a hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

Használtan villanyautót? Várj még ezzel pár évet!

Új elektromos modelljének dokumentációjában érdekes adatot tett közzé a General Motors. Röviden: egy évtized múlva a kocsi használati értéke töredéke lesz a mostaninak.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.