A McLaren hivatalos elnevezéssel versenyigazgatónak szerződtette a Lotus korábbi csapatfőnökét, Eric Boullier-t, de a francia most elárulta, hogy a szó klasszikus értelmében Wokingban is csapatfőnök lesz. Boullier Martin Whitmarsh helyére került, akit a McLaren ügyeit vasmarokkal kézben tartó Ron Dennis minden bizonnyal a tavalyi eredménytelenség miatt menesztett.


“Eddig minden nagyszerű, bár a hangulat kicsit még nyomott a tavalyi eredmények miatt” – mondta Boullier a Sky Sportsnak adott interjújában. “De mindenki nagyon-nagyon keményen dolgozik a visszavágás érdekében.”

“A versenyigazgatói poszt valóban csapatfőnöki szerepet jelent a pályán, azon kívül a csapat teljesítményére kell inkább koncentrálnom. Az idők változnak, egy személyben egy csapatfőnök nem dönthet mindenről. A csapatok egyre nagyobbak, a hatékonyság érdekében a felelősségi köröket meg kell osztani. Ron Dennis pontosan ezt akarta.”

Boullier korábban nem ismerte Dennist, saját bevallása szerint akkor találkozott vele először, amikor csatlakozott a McLarenhez. “Nagyszerű karakter, pontosan rá van szüksége a McLarennek. Nagyon tudja motiválni a csapatot, és abban maradtunk, hogy egy célunk lehet: a bajnokságért küzdeni.”

“Eddig nem ment rosszul a tesztelés, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy elégedettek vagyunk. Soha nem lehetünk azok, és itt Bahreinben is volt olyan nap, amikor reggel túl sokáig vacakoltunk a bokszban. Nehéz megmondani, mire számíthatunk az idén, ez csak teszt, senki nem a maximumon megy – mi legalábbis biztosan nem -, szóval ki kell várni, mit hoz az idény.”