F1: A Lotusnál elég, ha egyben marad az autó

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.02.20. 10.40

A Lotus-csapat új autója szerdán, a bahreini teszt nyitónapján debütált hivatalosan. Romain Grosjean csak nyolc kört ment, azt mondta, egyelőre csakis a megbízhatóságra koncentrálnak.

A többiekkel ellentétben a Lotus kihagyta az első, jerezi Forma-1-es tesztet, a dupla agyarú E22-es hivatalosan szerdán, a bahreini tesztelés első napján debütált. 
Az új járgányt Romain Grosjean vezette az első napon, de motorproblémák miatt csak nyolc kört ment. A francia versenyző a nap végén azt mondta, ennél többet szeretne a folytatásban, ugyanis a következő időszakban megbízhatóvá kell tenni az E22-est, pillanatnyilag ez a legfőbb cél:


“Azt hiszem, a legfontosabb, hogy sokat menjünk az autóval, lássuk, hogyan működnek a fékek, a gumik, hogy az egész egyben marad, ki kell szűrni a hibákat Melbourne-re. A beállítások most nem nagyon izgatnak, arra van a szabadedzés. Most csak a problémák kijavítása és az a fő, hogy az autó végig bírja a hosszú etapokat is. Ez van. Megvan az autó, és tudjuk, hogy a változások miatt lehetnek vele gondok. De ha jól raktuk össze, akkor a Melbourne-i három edzésen már gatyába rázhatjuk.”
“De jónak tűnik, jó, hogy itt vagyunk. Nem mentünk annyi kört, mint szerettünk volna, de jó érzés volt visszaülni az autóba. Azt a néhány kört élveztem. A legnagyobb meglepetés a hang volt, az egyenesben jobban hallottam a szélzajt, mint a motorzajt. A Forma-3-ra emlékeztetett.” 
“Izgalmas az autó, nekem tetszik. Szerintem jól átgondolt tervezés, és az orr is rendben van. Szépnek nem nevezném ezeket az autókat, mert tényleg nem azok. De ezek a szabályok, ezekből kell kihoznunk a legtöbbet” – utalt a finoman szólva is furcsa orrkialakításokra a francia.
Ahogy írtuk, a Red Bullhoz és a Toro Rossóhoz hasonlóan a Lotusnak is problémái voltak a Renault erőforrásával és az akkumulátorokkal. Grosjean így beszélt a helyzetről:


“Hogy őszinte legyek, annyi minden van ott az autó farában, hogy nem látok át mindent, de a motorral és az akkumulátorokkal volt gond. Nem valami katasztrofális, de át kell látnunk, és remélhetőleg holnapra-holnaputánra megoldást találunk. Én magam nem értem a különbséget az MGU-H és az MGU-K vagy mik között, meg ilyenek. Én csak kimegyek a pályára, aztán ha elromlik valami, beszólok a rádión.”
A csapat tulajdonos-főnöke, Gerard Lopez Grosjeannál lendületesebben nyilatkozott.
“Én mondtam, hogy az első tesztnek nem sok haszna lenne a műszaki problémák miatt, szóval sokat spóroltunk azzal, hogy otthon maradtunk” – indokolta a késői bemutatkozást az Auto Motor und Sportnak.
“De szuper autónk van. A srácok el sem hiszik a szélcsatornás adatokat. Ha ezeket a számokat sikerül produkálnunk a pályán is, akkor állatira megy majd a kocsi! Csak remélni tudom, hogy a három motor, a Mercedes, a Ferrari és a Renault nem jelent majd háromszintű bajnokságot” – utalt az új erőforrások eltérő versenyképességére és főképp a Renault problémáira.
A Lotus a renault-s gyermekbetegségek ellenére csütörtökön végre hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította együttműködését a Renault-val. A közlemény szerint az együttműködés 2014-re és azon túl is szól, konkrét határidő megnevezése nélkül, de a BBC értesülése szerint 2018-ig tart  szerződés.

Kommentek

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

F1: Betiltják a cápauszonyt, jön az új fejvédő

A Forma-1-es Stratégiai Munkacsoport keddi ülésén több fontos döntést is hoztak a 2018-as szezonra. Kiiktatják a cápauszonyokat és a T-szárnyakat, új fejvédőt fejlesztenek, és a futamok újraindításában is változás jön.

F1: A Mercedes segíti ki a Hondát?

Brit sajtóértesülés szerint a Mercedes beszáll a Honda motorfejlesztésébe. A Red Bull nem örül a rivális felzárkóztatásának.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

Már rendelhető az Audi családi villanyautója

Habár a szériaverziót még be sem mutatták, az érdeklődők máris megrendelhetik az Audi hamarosan piacra lépő elektromos gépkocsiját.

Ölében kisbabával vezetett egy nő, a videó miatt forrong a Facebook

A közösségi média mostanában kapta fel ezt a videót, és a vélemények megdöbbentően vegyesek.

Itt egy csokor tuskó, akik nem tudják, hogyan kell parkolni

Ha csak egy autós is meggondolja magát, már megérte.

Világrekorder izommotor a BMW 5-ösben

Új variánssal bővül a BMW 5-ös széria portfoliója. Az M550d xDrive minden egyes turbófeltöltőjére 100 lóerő jut.

Audi RS3: Megnéztük hogy készül, és ki is próbáltuk

Évente egyszer biztosan van valami rendezvény a világ legnagyobb motorgyárában, Győrben. A mostani apropóját a március 10-től gyártott Audi RS3 Limousine adta.

Használt autó: nagypályás használt BMW egy új Škoda Octavia árában

2017. februárjában, az utód értékesítésének indulásával kifutott az F10-es BMW 5-ös. Öt-hatmillióval be lehet szállni, egy kompakt autó árából. Megéri kockáztatni a használt luxusautóval?

Egyszerűsítenék az újtdíjfizetést

Három multinacionális vállalat közös céget alapított a Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatás (ETTS) hatékonyságának javítása érdekében. A Toll4Europe vállalkozás már minden szükséges hatóságtól zöld utat kapott.

Önjáró autók üzembe helyezését tervezik

Bő két év múlva már vezető nélküli autók közlekedhetnek a London és Oxford közti 100 kilométeres úton, ha valóra válnak egy frissen létrehozott brit konzorcium tervei.

F1: Kínszenvedés lesz megegyezni az új motorokról

A Forma-1 új motorformulára vált 2021-től, sokan előre látják, hogy nem lesz könnyű megegyezni erről.

F1: Komoly veszélyben volt Wehrlein pályafutása

A Sauber versenyzője, Pascal Wehrlein szerint a Bajnokok Tornáján szerzett hátsérülésére a karrierje is rámehetett volna, ha nem adott volna magának elég időt a felépülésre.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.