F1: 30 milliárdos pert nyert meg Ecclestone

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.02.20. 12.35

Bernie Ecclestone – bíróságok: 1-0. Az F1 ura Londonban megnyerte az sportág korábbi résztulajdonosa által indított kártérítési pert.

Bernie Ecclestone pert nyert ma Londonban, a bíróság nem látta indokoltnak, hogy kártérítést fizessen a Forma-1 jogainak egyik korábbi résztulajdonosának, a német Constantin Medien AG-nek.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


A cég azután indított kártérítési pert Ecclestone ellen, hogy Németországban tavalyelőtt nyáron elítélték Gerhard Gribkowskit, a bankárt, aki vezető kockázatelemzőként a munkaadóját megtévesztve áron alul adatta el a Bayerische Landesbank F1-ben bírt tulajdonrészét 2005-ben, és ezért 40 millió dollár csúszópénzt kapott az F1 urától. 
Szintén ekkor adta el a saját tulajdonrészét a Constantin, de a visszaélés napvilágra kerülése után 140 millió dollárt (kb. 33 milliárd Ft) követelt az általuk utólag rossz üzletnek tartott eladás és az azóta elmaradt haszon megtérítésére.
A bíróság elutasította a követelést, mert bár az ítéletben leszögezték, hogy a 83 éves kisember “korrupt üzletet kötött” Gribkowskival, valóban megtörtént a vesztegetés, és Ecclestone “megbízhatatlan, hiteltelen tanúnak” bizonyult az ügyben, azt nem látták bizonyítottnak, hogy célja a részvények alulértékelése volt.
Ecclestone korábban, Gribkowski ügyében Münchenben, majd most, Londonban is tagadta, hogy megvesztegette a bankárt, arra hivatkozott, hogy épp Gribkowski zsarolta őt, azzal fenyegette, hogy hamis vádakkal feljelenti a brit adóhatóságnál.
A londoni ügy megnyerése ugyanakkor csak kis győzelem az F1 ura számára, a nagy kihívás az áprilisban kezdődő müncheni tárgyalás lesz, ahol polgári per helyett büntetőügyben, vádlottként szerepel majd, ugyanis a német ügyészek szerint valóban megtörtént a vesztegetés. 

Kommentek

Betiltanák a dízelautók árusítását Magyarországon

Egy most benyújtott parlamenti indítvány azt kezdeményezi, hogy 2020-tól a dízel, majd 2025-től minden belső égésű motoros jármű forgalmazása szűnjön meg Magyarországon.

Spanyol Wunderwaffe, 300 lóerővel: SEAT Leon Cupra

A SEAT Leon frissítése most lett teljes, megérkezett a legerősebb, leggyorsabb modell, a Cupra is.

Top 10: nyitható tetejű, de nem kabrió, mi az?

Az új MX-5 furcsa, elektromos mozgatású, se nem kabrió, se nem egészen targa teteje adta az ihletet, hogy összegyűjtsük a tíz – szerintünk – legizgalmasabb nem kabrió és nem CC tetőt az autótörténelemből.

Hamilton: A Forma-1 “szomorú”, “elavult”

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton szerint a Forma-1-re nagyon ráfér a ráncfelvarrás, a megújulás, reméli, hogy az új tulajdonos tesz majd ennek érdekében.

Tudod, mikor mutatták be először ezeket az autókat?

Egy kimondottan nehéz kvíz következik, ami próbára teszi az autós tudásod.

Két hét múlva jön a kabrió Mercedes E-osztály

A kirakós utolsó darabja is a helyére kerül: a Mercedes-Benz a Genfi Autószalonon mutatja be az E-osztály kabrió kivitelét.

F1: Balhéval indulhat az új idény

A Force India technikai főnöke szerint a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon óvást nyújthat be a Ferrari a Mercedes és a Red Bull trükkös felfüggesztése miatt.

Nyolc parkolót foglalt el két furgon Győrben

A Kisalföld olvasója az egyik győri áruház parkolójában futott bele a két szokatlanul parkoló furgonba.

F1: Így közölte Rosberg a visszavonulást a főnökkel

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egy friss interjúban elmondta, hogyan tudta meg, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Íme luxusautóként a magyar honvédek orosz gépe

A GAZ 69, vagyis a Magyar Honvédség kötelékében is szolgáló orosz terepjáró meglepő metamorfózison esett át. Igénytelen, terepre termett célszerszámból divatos géppé változott.

Elextra: ha igazi, nagyot szól majd!

Svájci-német-dán koprodukcióban készülhet el a Tesla Model S új kihívója. Az Elextra egyelőre nem több egyetlen hatalmas, színpompás ígéretnél.

Gigaüzlet lehet a PSA-nak az Opel megszerzése

Mintegy kétmilliárd euró (615 milliárd forint) megtakarítást hozhat a PSA konszernnek az Opel felvásárlása.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.