F1: Ecclestone-nak mégsem kell a Nürburging?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.02.17. 12.30

Német sajtóértesülés szerint az F1 ura mégsem veszi meg a legendás német versenypályát. A sportág tulajdonosai közben Ecclestone utódját is keresik.

Bernie Ecclestone alig pár hete erősítette meg, hogy a jó ideje csődben lévő Nürburgring lehetséges vevői között van, a legendás pálya megvásárlásában látná ugyanis a biztosítékot arra, hogy a Német Nagydíj tartósan megmaradhat a Forma-1-ben.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


Friss hírek szerint az angol üzletember már nincs a jelentkezők között, a végső ajánlatokat ma kell leadni, de a Rhein-Zeitung értesülése alapján csak egy düsseldorfi és egy USA-beli ajánlattevő lesz versenyben.
Ecclestone-nak nem mennek jól a dolgai Németországban, hiszen bő két hónap múlva az F1 jogainak eladását illető korrupciós ügyének tárgyalása is megkezdődik Münchenben, az elítélése pedig a karrierjének végét jelenti majd, a jogtulajdonos CVC csoport biztosan mást állít a helyére, ha valamiben bűnösnek találják.
A keresés természetesen már most is folyik, a Guardian arról tudósít, hogy a CVC megkereste az F1-ből frissen visszavonult Ross Brawnt, aki azonban elutasította az állásajánlatot. A CVC részéről nem kívánták kommentálni a hírt.

Kommentek

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

F1: Jön a narancssárga McLaren, nézd élőben itt!

A McLaren-Honda péntek délben mutatja be vadonatúj autóját, az MCL32-est, élő közvetítés a leleplezésről.

Ez lehetett volna az orosz Porsche

Az ötlet nem volt rossz, aztán mégis elhasalt a Zaporozsec kupé.

Ezért nincsenek szponzorok az F1-ben?

A Force India tulajdonos-főnöke szerint a Forma-1 nemrég megbuktatott ura, Bernie Ecclestone hozzáállása és nyilatkozatai miatt fogyatkoztak meg a szponzorok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.