Az idén nem áll a feje tetejére a Forma-1

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.02.12. 14.30

A Forma-1-es Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost szerint az idei szabályváltozásoktól nem kavarodik össze úgy az erősorrend, mint a 2009-es szezonban.

A Forma-1-es Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost szerint az idei szabályváltozásoktól nem kavarodik össze úgy az erősorrend, mint a 2009-es szezonban. Az akkori jelentős aerodinamikai módosítások miatt az élcsapatok, mint a McLaren és a Ferrari nem tudták felvenni a versenyt a Honda romjaira épített Brawn GP-vel, és az akkortól éledező Red Bull-lal. Tost az idén nem számít a kiscsapatok előre kerülésére.


“Nem számítok semmi ilyesmire” – mondta Tost. “Az nagyon egyedi eset volt, a Brawn lényegében a dupla diffúzorral nyerte meg a bajnokságot. Valahogy nem hiszem, hogy bármelyik csapat elő tud állni hasonlóan meglepő megoldással az idei szezonban.”

Tost szerint éppen az a helyzet, hogy a V6-os turbómotorokkal és a korábbinál hatékonyabb energia-visszanyerő rendszerekkel éppen a sokat költő csapatok növelhetik előnyüket. “Arra számítok, hogy a topcsapatok lesznek elöl. Nem lesz nagy változás, mert az anyagi forrásaikkal rugalmasabban tudnak alkalmazkodni bármilyen változáshoz. Minél több a pénzed, annál sikeresebb leszel. Ilyen egyszerű ez.”

A Toro Rosso közben megvált főtervezőjétől, Luca Furbattótól. A szakember 2011 végén érkezett a csapathoz a McLarentől, a 2014-re épített STR9-est a technikai igazgató James Key irányításával tervezte. A csapat nem közölte az okokat.

Kommentek

Melyik a jobb zöld rendszámos luxus-SUV?

400 lóerő körül rendszerteljesítmény, kényeztető felszereltség és papíron 2 liter körüli átlagfogyasztás: az Audi Q7 e-tron 3,0 TDI quattro vagy a Volvo XC90 T8 Twin Engine AWD egyesíti hatékonyabban két világ előnyeit?

A nők vagy a férfiak cserélnek hamarabb gumit?

Az idén, október végéig, 1,9 százalékkal nőtt a téli gumiabroncs-piac a tavalyi év azonos időszakához képest Magyarországon, közép-európai szinten 6,4 százalékos növekedést mértek.

Többet keresnek majd a kecskeméti Mercedes gyárban dolgozók

Sztrájk is volt a kecskeméti Mercedes gyárban, mostanra azonban sikerült megállapodnia a szakszervezetnek, így jövőre 10 százalékkal nőhet a dolgozók alapbére.

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.