Véget ért a jogi harc Anthony Hamilton és Paul di Resta között, a skót pilóta peren kívüli megállapodást kötött korábbi menedzserével. A pert Hamilton indította 2012 júliusában szerződésszegés és a jó hírnevét sértő kijelentések miatt, miután Di Resta váratlanul kirúgta.


Az eljárás középpontjában egy 5,5 millió eurós (1,7 milliárd forintos), a Go Fast energiaitalgyártóval kötött megállapodás állt, amelyet Di Resta szeretett volna kivásárolni. Hamilton azt állította, hogy ennek ára kétmillió euró, miközben a versenyző akkori csapata, a Force India egymilliós árról tudott. Di Resta azzal vádolta a menedzsert, hogy egy családi cégen keresztül szerette volna rátenni a kezét az egymillió euróra.

Az ügy peren kívüli megállapodással zárult le, ezt a felek közleményben megerősítették, az anyagi részletekről azonban semmit nem közöltek.