Rosszul halad Schumacher felépülése

Nem ébred a hétszeres bajnok

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.02.10. 09.35

Michael Schumacher ébresztését már két hete megkezdték az orvosai, de az F1-legenda továbbra sem mutat tudatos reakciókat.

A tavaly december 29-i fejsérüléses balesete óta a grenoble-i egyetemi kórházban fekvő Michael Schumacher ébresztését már két hete megkezdték az orvosok, de a hétszeres F1-bajnok a csökkentett mennyiségű altató mellett is kómában van.

Corinna Schumacher a kórháznál

Corinna Schumacher a kórháznál


A német Bild tudósítása szerint a 45 éves ex-versenyző csak néhány reflexmozgást produkált eddig, tudatos reakciókat nem mutatott. Ennek ellenére a minden napot mellette töltő felesége, Corinna folyamatosan beszél Schumihoz, állítólag ez is segíthet az ébredésben, a családtagok, barátok hangja nyugtatja a betegeket, biztonságérzetet ad nekik.
A baráti hangot a gyakran látogató Jean Todt mellett egy másik volt kolléga, Ross Brawn is vitte: az egykori benettonos, ferraris és mercedeses munkatárs a hétvégén szintén meglátogatta Schumachert.
 Közben arra lehet számítani, hogy a balesetet vizsgáló hatóságok a héten befejezik a nyomozást, francia források szerint további következtetések nélkül, balesetként zárják majd le az aktát.

Ezt látni kell! Ahogy ez a madár utazik, azon elcsodálkozol majd :) (kattints a képre)

Rosszul halad Schumacher felépülése 1

Kommentek

SsangYong XAVL: új szabadidőjármű Koreából

Genfben mutatja be új SUV-tanulmányát a SsangYong. Az egykori Korando szellemi utódja meglehetősen távol esett a fájától.

Női szupergonosz a Nissan elektromos nagykövete

Az Öngyilkos osztag című képregény-feldolgozás egyik főgonoszát játszó Margot Robbie ausztrál színésznőt választotta a Nissan elektromos mobilitási nagykövetéül.

Élőben barátságosabb a törtszemű Skoda Octavia

Menetrend szerint érkezett a harmadik generációs Skoda Octavia időközi ráncfelvarrása, ami leginkább két, alig pár centi hosszú lemezdarab miatt igazán érdekes a szokásos új színek, digitális funkciók, vezetéssegédek mellett.

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.