F1: Newey nem lesz bűnbak

Nincs is komoly gond a Red Bull-lal

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.02.10. 13.30

A Red Bull főnöke, Christian Horner kiáll a főtervező Adrian Newey mellett, nem hibáztatja az csapat új F1-esének problémái miatt.

A Red Bull katasztrofálisan kezdte a 2014-es felkészülést, az első téli Forma-1-es teszten mindössze 21 kört tett meg az RB10-es. A siralmas eredmény elismerten nem csak a Renault erőforrásainak köszönhető, a kasztnival, a hűtéssel is gondok voltak, de a csapatfőnök, Christian Horner nem hajlandó a főtervező Adrian Neweyra mutogatni.


A Sky Sports kérdésére, miszerint a kudarcos bemutatkozás Newey idei tervezési megközelítéséből fakadt-e, így felelt:
“Nem, nem. Bár van néhány kijavításra váró dolog, úgy gondolom, semmi komoly. Nyilván a Renault-nál is vannak még javításra váró problémák, ugyanis az idei autók nagyon komplexek és apró problémák is nagy meghibásodást okozhatnak.” 
Horner bízik benne, hogy a jövő héten induló bahreini teszteken már jobban alakulnak a dolgok és a bő egy hónap múlva következő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra rendbe hoznak mindent.
“Nyilván bőven lesz munkánk, de idő is bőven van az első versenyig, a jövő heti bahreini nagyon fontos lesz, ezért a Renault-nál és nálunk, Milton Keynes-ben is keményen dolgozik mindenki. Nem szeretnénk megint egy jerezihez hasonló hetet, de erről szól a tesztelés, akkor kell felderíteni a hibákat, hogy aztán a versenyeken már ne legyen gond.”

Kommentek

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.