Lassúak az új F1-es autók

Négy másodperc javulás 2015-re

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.02.04. 16.30

A Forma-1-es pilóták úgy érzik, hogy az új szabályok miatt túl lassúak lettek az új autók, de legalább élmény vezetni őket.

A Forma-1-es pilóták úgy érzik, hogy az új szabályok miatt túl lassúak lettek az új autók, de legalább élmény vezetni őket. Az első jerezi teszten jól látszott, hogy az egyenesben nincs gondjuk a V6-os turbómotoroknak, a kanyarokban azonban a tavalyinál sokkal lassabbak az új autók.

Kevin Magnussen heti legjobb ideje nyolc másodperccel maradt el a jerezi körrekordtól, ami akkor is jelentős különbség, ha ezen a teszten elsősorban az új rendszerek kipróbálása volt az elsődleges cél. “Leszorítóerőt veszítettünk, 20-30 százalékot tavalyhoz képest, és a gumik is egy fokkal keményebbek” – magyarázta a Sauber új pilótája, Adrian Sutil.


“Nagy kár ezért, mert így az F1 jelenleg túl lassú. A motorikus rész rendben van, nem hiányzik a teljesítmény, jó vezetni a V6-osokat, és jó dolog a turbó is. De aerodinamikailag kéne egy nagy lépést tenni előre, mert az F1-es autóknak a kanyarokban is gyorsnak kellene lenniük. Azt sem értem, hogy a gumik miért lettek ennyire konzervatívak, legalább egy jól tapadó keverék jól jött volna.”

Fernando Alonso elismerte, hogy a kisebb tempó miatt az új autókat fizikailag kevésbé megterhelő vezetni, de arról szó sincs, hogy unalmasak lennének. “A sebesség és az erőhatások kisebbek a kanyarokban, cserébe viszont több változóra kell figyelnünk, a kormányon is több lett a gomb” – vélekedett Alonso.

“Az idén fontos lesz a lehető legprecízebben kontroll alatt tartani az autókat gyors kanyarokban. Egyébként pedig vezettem gokartokat, amelyek fél perccel lassabbak az F1-nél, mégis leizzadtam és élveztem a vezetést. Amíg a határon autózunk, a köridő nem befolyásolja az érzelmi részét a dolognak. Az új autót is élmény vezetni.”

Felipe Massa szerint is érezhető a változás. “Az autó sokkal lassabb a tavalyinál” – mondta a Williamshez igazolt brazil. “Határon autózva ugyanakkor nem lassúságot érezni, hanem azt, hogy nehéz kordában tartani. Ha minden könnyen és gördülékenyen menne, sokkal gyorsabb köridő esetén is benne lenne a pakliban, hogy lassúnak érezzük az autót.”

Sutil biztos benne, hogy idővel javul majd a helyzet. “Volt már ilyen a múltban, hogy hónapról hónapra gyorsult az F1. Legalább négy másodperces különbségre számítok a szezon vége és a 2015-ös autó között is, ami óriási lépés lesz. Remélhetőleg az F1 ismét elég gyorssá válik majd.”

Kommentek

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

Filmbe illő balesetet okozott a féktelen kamion

Elromlott fék miatt tarolt mindent, ami az útjába került ennek a kamionnak.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

Csodalámpával villant a Mercedes

Nem vakítja a szembejövőket, járdát és navigációs utasítást is az útra vetít a Mercedes-Benz legújabb fényszórója.

F1: Rosberg kamu kupát kapott – videó

Nico Rosberg csütörtökön megérkezett a Mercedes-csapat központjába, ahol kézbe vehette a világbajnoki kupát is. Na jó, nem egészen azt.

Eldőlt: ennyit fogsz fizetni a német sztrádáért

Jóváhagyta a német autópályákra vonatkozó “tisztességes és megkülönböztetéstől mentes” útdíj bevezetését az Európai Bizottság.

Olyan KRESZ-tábla lesz az M7-esen, mint még soha

Kihelyezik az első táblát az elektromos autók töltőpontjáról az M7-esen.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.