F1: Tovább vergődik a Red Bull

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.01.30. 13.30

A jerezi tesztelés harmadik napja is siralmasan alakul eddig a Red Bull számára, alig pár kör jött össze. Már a fejesek is ott vannak a garázsban.

A címvédő Red Bull 2014-es éve katasztrofálisan kezdődik, az első, jerezi teszten egyszerűen nem végeztek még érdemi munkát.


Kedden Sebastian Vettel az utolsó néhány percben kapart össze 3 kört, majd szerdán 8-at adott ehhez, mielőtt felmondta volna a szolgálatot a turbó az RB10-esben. Csütörtökön Daniel Ricciardo vette át a járgányt, de késő délelőttig színét sem lehetett látni az autónak, amikor pedig végre kigurult, már az első szektorban, kékes, szúrós szagú füstöt eregetve le is állt. A cikk megírásáig az ausztrál újabb két kört tudott menni.
A Jerezbe mára befutott tulajdonos, Dietrich Mateschitz, valamint jobbkeze, Helmut Marko szemei előtt folyó szenvedés a Toro Rossót is érinti, bár  kiscsapatnál ma már legalább ki tudták küldeni az autót, a Jean-Eric Vergne által megtett 22 kör már hatalmas eredmény a szerdai nullához képest.
Egyértelműnek tűnik, hogy a motorszállító Renault az ígérete ellenére sem tudta még kijavítani az összes problémát, a szintén a francia gyártó erőforrását használó Caterhamnél is csak 8 kör jött össze a nap első felében.
Délután egyébként nagy fúrás-faragás hallatszott a Red Bull garázsából, a paddockban az a hír járja, hogy a bajnokcsapat gondjai nem csak a Renault-erőforrásából fakadnak, a turbó és az akkumulátorok túl szűkös beépítése is baj. Az utóbbi egyébként mindig is jellemző volt a tervező, Adrian Newey járgányaira.
Ha már Newey: a mérnök és a csapatfőnök 15 óra körül el is hagyta a pályát, visszautaznak a Milton Keynes-i központba.

Fotó: Europress


Míg a renault-sok küszködnek, a McLarennél, a Mercedesnél és a Ferrarinál is egészen jól állnak a dolgok. A leggyorsabb a szerdán is az élen záró Jenson Button, aki 40 kört tett bele az MP4-29-esbe, Lewis Hamilton 45 kört hozott ki az eddig a legjobb autónak látszó W05-ösből, és egy leállás ellenére a spanyol nézők tömegeit a pályára vonzó Fernando Alonso sem ment rosszul, a tempóban második, a körökkel pedig már 30 felett jár.

Kommentek

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.