F1: Hamilton összetörte a Mercit

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.01.28. 12.55

A jerezi tesztelés délelőttjén egyedül Lewis Hamilton volt képes viszonylag folyamatosan körözni, a Mercedes pilótája azonban kora délután a falnak vágta az új autót az első kanyarban.

Míg a Red Bullnak, McLarennek, Williamsnek és Caterhamnek híre-hamva sem volt a pályán, a Ferrari, a Force India, a Sauber és a Toro Rosso pedig csak pár kört – és leállást – produkált, Lewis Hamilton a Mercedesszel viszonylag rendszeresen, folyamatosan rótta a köröket Jerezben.


A 2008-as bajnok 18 kört tett meg a W05-össel a reggeli leleplezés óta, háromnegyed egykor azonban véget ért a széria, az első kanyarban belerongyolt a gumifalba, alaposan összetörve a Mercedes elejét. Hamilton saját lábán távozott, de az autó mentése és a pálya takarítása eltart egy darabig, természetesen piros zászlóval megszakították a tesztet.
Helyszíni megfigyelők beszámolója alapján a bukás az első szárny leszakadása miatt történt, nem Hamilton hibázott. Nem sokkal később a csapat megerősítette ezt.
Az angol pilóta tavalyi első mercedeses tesztnapján is hasonlóan járt, fékhiba miatt kötött ki a gumifalban Jerezben, 14 kör után.

Nézze meg a Hamilton balesetéről készült felvételt is. A videóért kattintson erre a linkre

Kommentek

Bűnös és fizet a gyilkos légzsákok gyártója

A Takata hivatalosan is bűnösnek vallotta magát az általa gyártott, világszerte legalább 15 emberéletet követelő hibás légzsákok miatt, és beleegyezett az egymilliárd dolláros büntetőbírság kifizetésébe – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.

Magyar ötlettel alakulhat át az autós kárrendezés

A gépjármű-kárrendezési folyamatokat támogatja a KárWeb nevű hazai startup. A szolgáltatás próbaüzeméhez már csatlakozott az egyik vezető biztosító.

Nagy változás jön egy Budapestet érintő viszonylaton

Másfél év után végleg kivonul a Lux Express busztársaság a közép-európai térségből. Csak a Varsót a Baltikummal összekötő járatok maradnak meg. Megszűnik a Budapest-Krakkó-Varsó buszjárat is.

Kiderült, mikor és mitől kapnak defektet a magyarok

Tízből legalább négy magyar autósnak volt már defektje az elmúlt öt évben, ráadásul ezeknek több mint fele jellemzően délután és este, sötétedés után történt, minden másodikat pedig szög vagy kátyú okozott.

Kompakt terepkupé a Mitsubishitől

Kompakt szabadidőjárművel erősíti kínálatát a Mitsubishi. Az ASX mellé, nem helyette érkezik a divatcentrikus crossover.

Kitakarította az autóját, azonnal milliomos lett

Autója takarítása közben talált meg egy rég elveszett lottószelvényt, és lett egy csapásra milliomos egy nagypapa a kelet-ausztráliai Newcastle-ben.

Két percig küzdött a tankolással a srác egy hazai önkiszolgáló benzinkúton

A fiatal srác nem tudott megbirkózni a tankolás feladatával, és mivel önkiszolgáló kút szerepel a felvételen, így a személyzet segítségére sem számíthatott. Kétpercnyi elkeseredett küzdelem után feladta a harcot, és tankolatlanul távozott.

Elkormányoz, ha veszélyt szimatol a Volvo új szabadidőjárműve

Folytatja biztonságtechnológiai offenzíváját a Volvo. A hamarosan színre lépő XC60 fedélzetén olyan ütközésmegelőző rendszer működik, amely kikerüli az akadályt.

Tudod, mi az a lekaparható rész a jogsi hátulján?

Mindenki tudja, hogy a jogosítványán van egy kaparós sorsjegy rubrika, de azt csak nagyon kevesen, hogy ez pontosan mit is takar. Most képbe hozunk.

Alonso: Ilyen kezdés után nehéz mit mondani

Fernando Alonso a műszaki hibákat hozó első tesztnap után nem tudott sok jót mondani a McLaren-Hondáról. A lehető leggyorsabb javítást kéri a csapattól.

Rendőri felvezetést kapott Budapesten egy terhes hölgy és az apuka

A felvétel nem friss, ettől függetlenül le a kalappal a rendőrök előtt.

Háromhengeres szedán a BMW-től

Megkezdte legkisebb limuzinjának forgalmazását a BMW. A lépcsőshátú 1-es Kínában készül, és sajnos csak ott kapható.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.