A Caterham kedden délelőtt bemutatta 2014-es, Kobajasi Kamuiból és az újonc Marcus Ericssonból álló pilótapárosát. 
A bejelentés keretében az alapító-tulajdonos, Tony Fernandes is beszélt, a maláj üzletember elmondta, hogy a tavaly a mezőny végén záró, 2010-es indulása óta pontot szerezni egyszer sem tudó alakulat számára az idei év sorsdöntő lesz, ha most, a nagy szabályváltozások idején sem tudnak majd felzárkózni a régiekhez, vége a projektnek, elfogyott a türelme.


“A 250 dolgozónknak az az üzenetem, hogy idén sikert kell elérni. Ez van, ez az utolsó lehetőség. Mi megadtuk a lehető legjobb infrastruktúrát, az elérhető legjobb versenyzőket, most már rajtuk múlik, hogy megcsináljátok! Ha megint csak a mezőny végén leszünk, akkor nem hiszem, hogy folytatni akarom” – beszélt igen világosan Fernandes.
Tisztázta azonban, hogy nem szabott konkrét célt, csak annyit vár el, hogy végre versenyben legyenek a többi csapattal, ott legyenek a középmezőnyben.
“Semmi sincs kőbe vésve, de öt pont nélküli év után elfogy a türelem, a pénz, a motiváció. Szóval fontos év jön a csapat számára. Azt kell látnom, hogy tartunk valamerre, hogy haladunk. Ha látom, hogy versenyben vagyunk, akkor nagyszerű, de ha nem, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy van-e ennek értelme. Ha nem vagyunk versenyképesek, és megint két másodperccel el leszünk maradva, akkor nincs fejlődés.” 
“De bizakodva mondom ezeket, hiszek benne, hogy teljesítünk majd. Ha nem így lenne, nem is lennék itt” – tette hozzá. 
A pillanatnyilag az angol másodosztályban játszó londoni Queens Park Rangers focicsapatot is birtokló Fernandes kiemelte, hogy a Forma-1 pénzeinek más elosztása is szükséges lenne a kiscsapatok helyzetének javulásához:  
“A Forma-1-nek önvizsgálatot kellene tartania. Én kiváló helyzetben vagyok, két sportra is van rálátásom, a focira és az F1-re. Hétről hétre izgalommal megyek a meccsekre, mindegy, hogy Yeovillel, Doncasterrel vagy Leicesterrel játszunk, a foci ugyanis kiszámíthatatlan.”
“Nem titok, hogy az emberek fizetnek érte, hogy focit nézhessenek, a tévés jogdíjakból származó bevételek egyre nőnek, szóval ha a fociban lehet ezt jól csinálni, akkor az F1-ben miért nem? Az F1-ben azzal töltjük az időt, hogy egy cső hosszát méricskéljük, a KERS-et reszelgetjük, miközben a versenyzés nem változik ettől, mindig ugyanaz a három-négy csapat győz. A kicsiknek nincs esélye a meglepetésre.”