F1: Kobajasi a Caterhammel tér vissza

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.01.20. 15.30

Az olasz Autosprint szerint a Forma-1-es Caterham is döntött már két 2014-es pilótájáról.

Az olasz Autosprint szerint a Forma-1-es Caterham is döntött már két 2014-es pilótájáról. Egyikük állítólag régi ismerős, a japán Kobajasi Kamui, míg csapattársa a 23 éves svéd Marcus Ericsson lesz.


Kobajasit 2012 végén tette ki a Sauber, azóta hosszú távú versenyeken indult. Kobajasi már a tavalyi szezonra is próbált felhajtani egy kis pénzt, akkor hiába, most viszont egy hatmillió dolláros (1,3 milliárd forint) csomaggal is sikerült meggyőznie a Caterham vezetőit.

Mondjuk, Kobajasi szerződtetése mellett szólt, hogy a komoly szabályváltozások miatt legalább egy tapasztalt pilótát akart igazolni a csapat. Úgy tudni, hogy a svéd Ericsson Kobajasinál sokkal több pénzt tesz be a közösbe, így az alakulat bátran leigazolhatta az F1-ben eddig egy harmadik helyig jutott japán pilótát.

A Caterham nem kommentálja a híreket, így még nem lehet biztosra venni Charles Pic és Giedo van der Garde elküldését. Érdekes, hogy az F1-ben jelenleg két Ázsiában bejegyzett csapat van, a Caterham és a Force India, de ez lehet az első alkalom, hogy bármelyikük beválllalja egy nem európai versenyző alkalmazását.

Kommentek

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.