F1: Elkelt egy újabb ülés

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.01.11. 13.45

Bár a pénteken kiadott hivatalos Forma-1-es nevezési listán még csak feltételesen szerepelt Max Chilton, a Marussia szombat délután megerősítette, hogy 2014-ben is marad náluk az angol. Már csak a Caterham versenyzői hiányoznak.

Már csak két szabad hely van a Forma-1-ben 2014-re, ugyanis szombaton kora délután (helyi idejük szerint délben) a az Autosport magazin nemzetközi expóján a Marussia megerősítette második versenyzőjét is: a már ősszel újraszerződtetett Jules Bianchi mellett a másik újoncot, az angol Max Chiltont is megtartják.


“Nagyon örülök a bejelentésnek! Igazán hálás vagyok a Marussiának, amiért hittek bennem és egy második szezont is kaptam. Az állandóság kulcsfontosságú. A GP2-ben három évet töltöttem: az elsőben tanultan, a másodikban hajtottam tovább és már a pole-okért és győzelmekért küzdhettem. Remélem, hogy hasonlóan alakulnak a dolgok a Marussiánál is” – nyilatkozta a 22 éves versenyző.
A Marussia ügyvezetője, egyben sportigazgatója, Graeme Lowdon szintén a stabilitásra helyzete a hangsúlyt:
“Két fő szempontunk volt. Az egyik, hogy ezelőtt még soha nem tartottuk meg mindkét pilótánkat egyik szezonról a másikra, viszont a mostani nagy műszaki változásoknál ez fontos. Emellett ott volt Max tavaly, főképp az idény második felében mutatott szép fejlődése.”
“Nagyon rég ismerjük már Maxet. Ha megnézzük az alsóbb kategóriás szereplését, láthatjuk, hogy sosem ugrott gyorsan egyikből a másikba, inkább maradt és tanult. Láthattuk, hogy Max az idény közepétől igazán meggyőzően javult, szóval teljesített minden elvárást ahhoz, hogy 2014-ben is együtt folytassuk.”

Kommentek

Többet keresnek majd a kecskeméti Mercedes gyárban dolgozók

Sztrájk is volt a kecskeméti Mercedes gyárban, mostanra azonban sikerült megállapodnia a szakszervezetnek, így jövőre 10 százalékkal nőhet a dolgozók alapbére.

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.