F1: Hatalmas előnyben a gyári csapatok?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.01.03. 13.30

A Ferrarinál úgy gondolják, hogy a kasztnit és a motort is házon belül gyártó csapatok igen komoly előnyben lesznek idén a többiekhez képest.

Köztudott, hogy a Forma-1-ben idén vadonatúj, hangsúlyos hibrid rendszerrel kombinált, 1,6 literes turbós V6-os erőforrások váltják a korábbi motorokat. Az új erőforrások természetesen az autók tervezésénél is központi szempontot jelentenek, így az ezt házon belül összehangolni képes csapatok – a Ferrari és a Mercedes, és a Renault-val kiemelt kapcsolatot ápoló Red Bull – előnyben lesznek, vélik Maranellóban.


“A Ferrari egyik óriási előnye, hogy egy helyen készül a kasztni és a motor. Ez minden évben előny, de az idén, amikor a beépítés, az integrálás az új erőforrás miatt sokkal fontosabb, még jelentősebbé válik” – mondta az olaszokhoz ősszel visszatért technikai főnök, James Allison.
A Ferrari motorfőnöke Luca Marmorini is kiemeli, hogy nem pusztán a motor teljesítményén múlik majd az autók versenyképessége: 
“Talán túl nagy hangsúlyt kaptak eddig a motorok. Valóban nagy változást jelent az új erőforrás, de az igazán komplex feladat az, hogy versenyképes autót hozzunk össze vele. A Ferrarinál a részlegek közös projektként is foglalkoztak ezzel.”
“A motorrészlegnél ez kiemelten fontos volt a megbízhatóság miatt is. Minden, az erőforrást érintő döntésünk a kasztnit készítő szakemberekkel folytatott egyeztetés után született, hiszen az autó győz, nem a motor önmagában.” 

Kommentek

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

Használtan villanyautót? Várj még ezzel pár évet!

Új elektromos modelljének dokumentációjában érdekes adatot tett közzé a General Motors. Röviden: egy évtized múlva a kocsi használati értéke töredéke lesz a mostaninak.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

Börtönbüntetés járhat a dízelbotrány miatt Dél-Koreában

Rekordösszegű bírságot készül kiróni a Volkswagenre Dél-Korea. A cég képviselete örülhet, ha ennyivel megússza a dolgot.

Autópályadíj-botrány: nem a korrupt hivatalnok veszített, hanem mi

Lefokozták az osztályvezetőt, aki elengedte a tesójának a későn vett matrica miatt kapott pótdíjat. Pedig ez volt a leghelyesebb döntése, amióta dolgozik!

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.