Schumacher kómában marad, nem tudni, mi lesz

A sisak mentette meg az életét

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.12.30. 11.20

A Grenoble-i Egyetemi Kórház hivatalos sajtótájékoztatóján nem közöltek jó híreket, a vasárnap síbalesetet szenvedett Michael Schumacher állapota továbbra is kritikus, az orvosok kómában tartják.

Michael Schumacher vasárnap délelőtt pár perccel 11 óra után szenvedett síbalesetet Franciaországban. A Méribelben történt esés után percek alatt a moutiers-i kórházba szállították, majd onnan a jobban felszerelt Grenoble-i Egyetemi Kórházba került át.
A 44 éves exversenyző közvetlenül az esés után még magánál volt, de vasárnap délután állapota drámaian romlott, agyvérzést kapott, műtétre szorult. Vasárnap éjszaka ennyit erősített meg a család, a grenoble-i kórház hétfő délelőtt 11-kor tartott sajtótájékoztatót.


A Jean-Francois Payen professzor által vezetett orvosi team cáfolta, hogy Schumachert éjszaka másodszor is meg kellett operálni, azonban hangsúlyozták, hogy mindkét agyféltekéje sérült, továbbra is kómában van, az állapota “kritikus” és az “életéért küzdenek”. Megerősítették, hogy mesterséges kómáról van szó, amelyet még moutiers-ben állítottak be az orvosok, ahol egyébként csakis a további szállításra való előkészítést végezték el.
A grenoble-i orvosok kiemelték, hogy a hétszeres Forma-1-es bajnok minden bizonnyal már nem lenne életben, ha az esés pillanatában nem viselt volna sisakot, valamint ha nem kapott volna segítséget perceken belül.
Kezelői elmondták, hogy egyelőre semmi biztosat nem lehet kijelenteni, óráról órára változhat a helyzet, Schumacher most is életveszélyben van. Hozzátették, hogy a család is a kórházban van a 45. születésnapját alig négy nap múlva ünneplő élő legendával.

Kommentek

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.