F1: Túlreagálta gumiproblémáit a Mercedes

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.12.17. 14.30

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint azért esett vissza az istálló teljesítménye az év második felében, mert túl sokat foglalkozott a gumikkal.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint azért esett vissza az istálló teljesítménye az év második felében, mert túl sokat foglalkozott a gumikkal. A csapat így is kihozta a maximumot az évből, második lett a konstruktőri versenyben a Red Bull mögött, de az év első felében aratott futamgyőzelmek megismétlésére esélye sem volt a nyári szünet után.


Wolff úgy véli, annyit foglalkoztak a gumiproblémák megoldásával, hogy az visszaütött, miután a Pirelli változtatott az abroncsok szerkezetén a silverstone-i defektdráma után. “Volt néhány pillanatunk az év első felében” – mondta Wolff. “Ahol elrontottuk, az a nyári szünet körüli időszak volt, az új gumik bevezetésével.”

“Olyan autónk volt, amely rendkívül durván bánt a hátsó gumikkal, de mindent jól csináltunk, hogy ez ne így legyen. Aztán amikor jöttek az új gumik, nem változtattunk az irányon.”

“Így aztán lett egy olyan autónk, amely majdnem Lotus-szintre emelkedett – túl puhán bánt a gumikkal, nem tudtuk rendesen felmelegíteni őket. A fejlesztési munka már csak ilyen, nem ismertük fel a helyes irányt, szóval ezen a területen bőven tudunk javulni.”

Wollf szerint a Red Bull nemcsak az új gumik miatt lett egyeduralkodó a nyári szünet után, az egész azt bizonyította, hogy a csapat milyen jól reagál a változásokra. “Egyszerűen csak intelligens döntéseket hoztak. Jött a gumi, amellyel tavaly megnyerték a bajnokságot, ismerték, mint a tenyerüket. Jó döntésekkel és a helyes irány megtalálásával hozzá tudták igazítani az autót. Ha egy csapat annyira egyben van, mint a Red Bull, akkor az ilyen dolgok egyszerűen működnek.”

Kommentek

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.