Hivatalos: Perez a Force Indiánál folytatja

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.12.12. 15.30

Csütörtök délután a Force India bejelentette, amit 99,9 százalékos már mindenki tudott: Nico Hülkenberg csapattársa a McLarentől elküldött Sergio Perez lesz jövőre.

Csütörtök délután a Force India bejelentette, amit 99,9 százalékos biztonsággal már mindenki tudott: Nico Hülkenberg csapattársa a McLarentől elküldött Sergio Perez lesz jövőre. Ez egyben azt is jelenti, hogy az istálló mindkét idei pilótájától megszabadult, Adrian Sutil várhatóan a Saubernél folytatja, míg Paul di Resta a Mercedeshez térhet vissza a német túraautó-bajnokságban (DTM), de akár az IndyCarba is igazolhat.


Pereznek a McLaren korábban megígérte, hogy segít neki csapatot találni 2014-re, de nem biztos, hogy a Force Indiá-s szerződéshez van köze a wokingi egyletnek. Martin Whitmarsh azért küldte el Perezt, mert megígérte Kevin Magnussen tesztpilótának, hogy bemutatkozhat az F1-ben, egy másik csapatfőnök kezet is adott a dán alkalmazására. Aztán hirtelen meggondolta magát, így Whitmarsh kényszerhelyzetbe került, és úgy döntött, hogy Pereznek kell mennie, Magnussen pedig a nagycsapatnál kapja meg az esélyt. 

“Nagy öröm számunkra, hogy a csapatban üdvözölhetjük Sergiót” – mondta Vijay Mallya csapatfőnök. “A fiatalság és tapasztalat keveredik benne tökéletes arányban, nagyon tetszett a mostanában mutatott teljesítménye. Az, hogy az idén a McLarennél szerepelhetett, jelzi, hogy a jövő egyik embere lehet.”

“Sergio tempója egészen kivételes, mostantól az a dolgunk, hogy megkönnyítsük számára a beilleszkedést. Nicóval és Sergióval hihetetlenül versenyképes felállásunk van 2014-re, ami segíthet megvalósítani az új szezonra kitűzött céljainkat.”

Perez örül a Force Indiának. “Nagyszerű, hogy végre bejelenthetem, a Force India az új csapatom” – így a mexikói, aki “több éves” szerződést kötött az istállóval. “Ez a csapat volt az első számú választásom, nagyon örülök, hogy végre minden hivatalos. Szeretnék köszönetet mondani Vijaynek és az egész csapatnak a lehetőségért.”

“A Force India fiatal csapat, az elmúlt pár évben több versenyképes autót is készített. Jövőre nagy változások jönnek, de jó érzéseim vannak. Hamarosan meglátogatom a gyárat, igyekszem megismerni mindenkit.”

Kommentek

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.