Nemcsak az 1,6 literes V6-os turbómotorok, és az új aerodinamikai előírások jelentenek majd változást jövőre a Forma-1-ben. A Nemzetközi Automobil Szövetség soha nem látott változtatásról döntött, amelynek értelmében 2014-től dupla pontokat osztanak majd a szezonzáró futamon. A módosításra az F1 stratégiai munkacsoportja és az F1 Commission is rábólintott.


Ez azt jelenti, hogy a győztes nem 25, hanem 50 pontot kap majd az év utolsó versenyén, amellyel az FIA azt szeretné elérni, hogy az utolsó pillanatig nyílt legyen a harc. További célja a változtatásnak, hogy a pilóták az utolsó pillanatig koncentráljanak és harcoljanak, és ne dőljön el minden olyan korán, mint az idén, amikor Sebastian Vettel már tét nélkül vághatott neki az utolsó három versenynek.

Noha a kezdeményezés célja érthető, a bevezetés időpontja minimum megkérdőjelezhető. A jövőre bemutatkozó új V6-os turbómotorok és az egész évben felhasználható mindössze öt erőforrás miatt eleve nagyon kérdéses lesz a megbízhatóság, bármikor, bármelyik versenyen, bármelyik pilótának lehet motorhibája, nem tűnik túl jó ötletnek megfejelni mindezt egy dupla pontos szezonzáróval. Nagyon is elképzelhető, hogy a szabály miatt részben a szerencsén fog múlni, ki lesz a világbajnok, ami nem biztos, hogy jó az F1-nek. Ebben a rendszerben a 2008-as (Lewis Hamilton helyett Felipe Massa) és a 2012-es világbajnokságnak (Vettel helyett Fernando Alonso) is más győztese lett volna.

Az FIA elfogadta a fix rajtszámokat is: a versenyzők mostantól maguk választhatnak számot maguknak, amelyet karrierjük végéig az autójukon viselhetnek. Az elmúlt években az előző szezon sorrendje alapján osztották ki a rajtszámokat, korábban azonban már voltak állandó rajtszámok a sorozatban. Az aktuális világbajnok továbbra is az 1-es számot kapja. Számot az előző világbajnokság sorrendje alapján választhatnak maguknak a pilóták, így Sebastian Vettel dönthet elsőként arról, hogy amikor éppen nem lesz világbajnok, és nem az övé lesz az 1-es rajtszám, akkor melyikkel szeretne indulni.

Döntés született az öt másodperces időbüntetések bevezetéséről, amely a kisebb vétségek igazságosabb szankcionálására szolgál. Mivel a pályákon elég nagy munkát igényelne egy rövid félreállásra szolgáló “büntetősáv” kialakítása, valószínűleg továbbra is a versenyidőhöz adják majd hozzá a büntetést.