Ki ne tudná, hogy Nigel Mansell volt a piros 5-ös?


Simán átmehet az a javaslat, hogy a Forma-1-es pilóták kapjanak állandó rajtszámokat, mert az FIA frissen újraválasztott elnökének, Jean Todtnak is tetszik az ötlet. Korábban volt már ilyen rendszer, emlékezetes Gilles Villeneuve 27-ese, Nigel Mansell piros 5-öse, vagy éppen Damon Hill nullása. Az új rendszerben is a címvédőé lenne az 1-es.

“Nagyon támogatom ezt” – mondta Todt. “Jó lenne, ha mindig, mindenki ugyanazzal a számmal indulna, azzal a kivétellel, hogy az aktuális világbajnok lenne az 1-es. Ha nézek egy versenyt, én sem látom rendesen a rajtszámot, ahogy a pilóta nevét sem.”

Todt tehát nyitott arra is, hogy az állandó rajtszámok bevezetése mellett növeljék a számok méretét a könnyebb azonosíthatóság végett. “Tudom, hogy kell a hely a szponzoroknak, de lehet más megoldás is. Tehetnénk például rajtszámot a sisakra is.” Ezzel annak is elejét lehetne venni, hogy a pilóták minden versenyre egyedi sisakfestést csináltassanak maguknak.