Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke úgy véli, az alakulat tud segíteni a frissen igazolt Pastor Maldonadónak abban, hogy kiegyensúlyozottabb versenyző legyen. Boullier szentül hiszi, hogy a venezuelai versenyző egykor Romain Grosjean nyomdokaiba léphet.


“Barátságos és gyors srác” – mondta Maldonadóról Boullier. “Nyert egy versenyt a Forma-1-ben, és megdolgozott érte, nem csak úgy lottón nyerte. Gondoskodnunk kell róla, hogy meg tudja tartani a koncentrációját. Valami olyasmi ez, mint amit Romainnal is csináltunk tavaly – figyelnünk kell, hogy a pályán történtekkel foglalkozzon.”

“Biztos vagyok benne, hogy megfelelő támogatással, és a körülötte lévő megfelelő csapattal valami szépet érhetünk el Pastorral. Szükség lehet egy kis finomhangolásra vele kapcsolatban, de az egyik legfontosabb dolog, hogy érezze, a csapat mögötte áll.”

Boullier még nem adta fel, hogy a csapat megállapodhat a Quantummal. “Még bízunk benne, hogy valami történni fog, de a csúszás kezd probléma lenni. Persze, Pastor mögött van anyagi támogatás, amire a mostani időkben szükségünk van. Kevesebb, mint nyolc hét alatt készítenünk kell egy autót.”