F1: A Ferrari készen áll a győzelemre

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.12.05. 13.40

A Ferrari tesztpilótája szerint a csapat az elmúlt évek építkezése után komoly esélyesként fut neki az új kezdetet jelentő 2014-es szezonnak.

A 2009 óta élő szabályrendszerben mindössze két csapat tudott bajnoki címet nyerni a Forma-1-ben: az első évben a Brawn az erős kezdésnek köszönhetően behúzta a címeket az év végén, 2010 óta viszont a Red Bull nyert meg mindent. A Ferrari az elmúlt fél évtizedben csak az egyik fő mellékszereplő lehetett, a vörös autó és Fernando Alonso általában fenyegetést jelentett, de a végső sikerig nem jutottak. 2013-ban az olasz csapat a konstruktőri bajnokság 3. helyén zárt, nagyon fogadkoznak, hogy jövőre már az élen kell lenniük.


A spanyol AS-nek nyilatkozva a Ferrari tesztpilótája, Marc Gené arról beszélt, hogy szerinte a 2014-es új szabályok mellett komoly bajnoki esélyesek lesznek, visszatérnek az élmezőnybe: 
“Igen, én a Ferrarira fogadnék. Jó év lesz, reményeim szerint mindent sikerül összehoznunk a győzelemhez” – állította, hozzátéve, hogy az elmúlt évek munkája érhet be jövőre.
“Minden fejlesztésre szoruló területen javítottunk mostanra. A kudarc fájdalmas, 2010-ben különösen az volt. Abu-Dzabiban akkor egy stratégiai hiba miatt veszítettünk. De sokat javultunk azóta ezen a téren. Idén szerintem nagyon jó stratégiai döntéseink voltak, mostanra az egyik legjobb csapat vagyunk ebben a tekintetben.”
“Szintén javítottunk a bokszkiállásainkon. Három évvel ezelőtt elindítottunk a különböző részlegeink modernizálását is, a szélcsatornát is felújítottuk mostanra, megszereztük James Allisont a Lotustól, és más jó szakembereket is igazoltunk. Átszerveztük a csapatot.”


A kérdésre, hogy 2014 tiszta lapot jelent-e, vagy a Red Bull dominanciája folytatódhat az új szabályok mellett is, Gené így felelt:
“Az állandóság mindig is fontos lesz. Az autók azért továbbra is F1-es autók lesznek, sok alkatrész, elem ugyanolyan marad. Rendben, hátul ott lesz az új motor, az új KERS, a turbó stb., és az aerodinamika is változik, de azért lesznek dolgok, amiket továbbviszünk. A bajnokcsapat mindig lépéselőnyben van, de ezúttal azért kisebb lesz az előnyük, mintha ugyanazok a szabályok maradtak volna.”
A Ferrari másik spanyol tesztelője, Pedro de la Rosa kicsit óvatosabb: “Nem vagyok nagyon bizakodó, de nyugodt vagyok 2014-et illetően. Mi mindent megtettünk, megvannak az eszközeink, hogy bárkivel felvegyük a küzdelmet. Hogy ez elég lesz-e? Majd meglátjuk!”

Kommentek

Lefokozás az útdíjszolgáltató botrányos ügyében

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményben jelentette be, hogy lezárta azt a belső vizsgálatot, amit az Index kedden megjelent cikke után indított.

Rendőrkanyar vakon, avagy mire jó a tolatókamera

Furcsa mutatványt eszelt ki a Nissan a Juke tolatókamerájának népszerűsítésére. Kérünk szépen, ne próbáld ki otthon!

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

Nagy újítás jön, így még nem vehettél e-matricát

Az idén először új kényelmi szolgáltatásként már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-tól megvásárolhatók a következő évre szóló országos és megyei e-matricák.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Fotókon a vadonatúj Opel Insignia

Jobbkormányos testvérmárkája beelőzte az Opelt: a Vauxhall emblémájával kerültek napvilágra a következő generációs, márciusban debütáló Insignia első fotói.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.