Eredetileg már 2013-ra tervezték a második új USA-beli Forma-1-es futamot, a New Jersey-i utcai versenyt, de a pénzügyi gondok és az azokból fakadó felkészületlenség miatt 2014-re napolták el a nagydíjat.
Az idei év folyamán sem érkeztek jó hírek New Jersey-ből az utóbbi egy-két hónapban már az újabb halasztás volt a téma. Az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone most, a jövő évi hivatalos versenynaptár kiadása előtt nem sokkal újra megerősítette, hogy 2014-ben sem mennek még a keleti partra.


“Számos okból nem lesz futam New Jersey-ben, nem hisszük, hogy időben kész lennének. 2015-öt célozzuk” – nyilatkozta a Wall Street Journalnek. 
A lap meg akarta kérdezni a projektet vezető Leo Hinderyt is, de őt nem érték el, ellenben a New Jersey-i szervezők egyik szóvivője nyilatkozott a Bloomberg hírügynökségnek, igaz, csak annyit, hogy majd a versenynaptár nyilvánosságra hozatala után kommentálják a helyzetet.
Ecclestone nemrég megerősítette, hogy 2014-ben a mexikói visszatérési terv sem valósul még meg, és India is hiányozni fog a naptárból.