F1: A nagyágyúk kihagyták az edzést

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.11.23. 15.25

A Brazil Nagydíj utolsó szabadedzésén esett, több nagy név egyáltalán nem is erőlködött gyors körökkel. Vettel, Rosberg, Alonso, Massa, Button gumit spórolt, az élen Webber zárt.

Ahogy pénteken, szombat délelőtt is eső várta a Forma-1-esek a szezonzáró Brazil Nagydíj harmadik szabadedzésén.
A mezőny nagy része alig néhány kört futott, a nagy nevek közül Fernado Alonso és Felipe Massa, a mclarenes Jenson Button, valamint a pénteki napon mindkétszer leggyorsabb Nico Rosberg is mért időn nélkül zárt.


Sebastian Vettel sem törte össze magát, a négyszeres bajnok négy kört tett meg, a “legjobbja” 17. helyre volt elég.
A gyakorlás nagy részében az extrém esőgumikra volt szükség, az elálló eső és az autók által kicsit “felszárított” versenyív az utolsó 10 percre tette lehetővé az intermediate-ek használatát. A végső eredmények sokkal legalább annyira múltak azon, hogy mikor, milyen későn futotta a körét, mint az autók versenyképességén.
Mivel erős eső híján a kvalifikáció utolsó szakaszában is hasonló lehet a helyzet, sokan inkább nem is mentek ki most, inkább megőriztek egy-egy szett friss átmeneti esőgumit, ami óriási érték lehet majd a Q3-ban.
A leggyorsabb Mark Webber volt, az ausztrál egyedüliként teljesített 1:28 alatti kört, míg mögé a végén is futó két Lotus-versenyző, Romain Grosjean és Heikki Kovalainen sorakozott fel.
A nehéz körülmények ellenére említésre méltó incidens, baleset nem történt.
Mivel az utolsó edzés eredményei sem mérvadók, az interlagosi pálya mikroklímája pedig kiszámíthatatlan, a magyar idő szerint 17 órakor kezdődő időmérő bőséges izgalmakat ígér.
Brazil Nagydíj, 3. szabadedzés, Interlagos, 2013.11.23.

Kommentek

Több helyen lezárták az M5-öst

Egy hajnali halálos baleset miatt káosz van az M5-ösön.

Rendőri felvezetést kapott Budapesten egy terhes hölgy és az apuka

A felvétel nem friss, ettől függetlenül le a kalappal a rendőrök előtt.

Háromhengeres szedán a BMW-től

Megkezdte legkisebb limuzinjának forgalmazását a BMW. A lépcsőshátú 1-es Kínában készül, és sajnos csak ott kapható.

Megéri hűségesnek lenni? Gombokért?

A nagyobb kúthálózatok rafinált pontgyűjtő akciókkal próbálják magukhoz édesgetni az autósokat. De kinek éri ez meg? Naná, hogy nem nekünk

Peugeot Instinct: Tanulékony kombikupé

Elektromosnak sejtettük, és részben az is: a Peugeot tanulékony kombikupéja konnektoros hibrid hajtásláncot kapott több mint 300 lóerővel.

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

Citroën C4 Cactus OneTone : Darth Vader városi járgánya

Április elsejétől forgalmazzák, mégsem tréfa a Citroën szurokfekete kompakt modellje. Félő, hogy csak Angliában lesz kapható.

Kis elektromos terepjárót építene a Bentley

A Jaguar i-Pace mintájára kisebb, villanymotoros szabadidőjárművet állítana fő SUV-terméke mellé a Bentley.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.