F1: Káoszfutamon mentene a sereghajtó

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.11.21. 12.30

Ahogy egy évvel ezelőtt, úgy idén is a konstruktőri bajnokság utolsó helyén állva vág neki a Caterham a szezonzáró Brazil Nagydíjnak. Káoszfutamot remélnek, hogy sikerüljön megverni a Marussiát.

Bár a reflektorfénytől igen messze vannak, a konstruktőri bajnokság utolsó két helyén is öldöklő csata folyik a Marussia és a Caterham között. Pillanatnyilag a Marussia áll a sokkal jövedelmezőbb 10. helyen, de így volt egy évvel ezelőtt is, azonban az esős, kaotikus Brazil Nagydíjon a Caterham az utolsó pillanatban fordított.
A tavaly még a vörös-fekete autóban ülő Charles Pic idén már épp a fő ellenfélnél versenyez, és míg tavaly átkozhatta a körülményeket, hisz épp őt megelőzve javított a Caterham, most reméli, hogy ismétlődik majd a történet. Egy 13. hely kellene.
“Szóval elérkezett az év utolsó versenye, jön Brazília. 2012-ben Brazíliában szereztem az eddigi legjobb F1-es eredményemet, 12. lettem, ami részben a kaotikus versenynek is volt köszönhető – és idén is ugyanebben reménykedünk, annak ellenére, hogy idén azok ellen küzdök majd, akiknél tavaly voltam” – mondta a francia.


“Tudjuk, hogy megvan a tempónk ahhoz, hogy a jó helyen legyünk a leintésnél, én pedig készen állok, hogy bármilyen időjárási körülmények között az utolsó pillanatig küzdjek. Persze nem egészen a saját kezünkben van a sorsunk, úgyhogy egyszerűen teszem majd, amit egész évben: a lehető legkeményebben küzdök és kihasználok minden lehetőséget!”
A csapattárs, Giedo van der Garde szintén esős, zavaros hétvégét szeretne:
“Jó lenne szép eredménnyel befejezni az évet, és készen is állok rá, ha a szerencse is mellénk áll. Testileg-lelkileg is készen állok a hétvégére, jó formában vagyok, és remélem, hogy félig vizes, félig száraz idő lesz, úgy, mint Monacóban és Spában, amikor sikerült a Q2-be jutnom. Én nagyon szeretem az ilyen körülményeket, persze egy kicsit bevállalósnak kell lenni ilyenkor.”
“Amióta itt vagyok Brazíliában, mindkét nap esett a verseny időpontja körül, szóval ki tudja, lehet, hogy végre mellénk szegődik a szerencse. Ha nem, hát nem. Én pozitívan nézem a dolgokat, és tudom, hogy milyen keményen dolgozott a csapat egész évben, szóval ha nem is sülnek el jól a dolgok, akkor is tudni fogom, hogy nem a munkánkon múlott.”

Kommentek

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

Pórázon tartott Tiguan

Megfontolta, kitalálta, elvetette, újra kitalálta, legyártotta. 22 évvel a RAV4 után egy komoly konkurenst állított a SEAT az Ateca modellel a kompakt SUV-oknak.

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

F1: A Mercedes szerint műbalhét csinált a sajtó

Valtteri Bottasnak nincs baja azzal, hogy adatokat kell megosztania új csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.