Felipe Massa 2014-ben már a Williamsnél versenyez, a hétvégén a hazai versenyén, a Brazil Nagydíjon búcsúzik majd a Ferraritól. A 32 éves Sao Pauló-i pilóta számára ideális lesz a helyszín.


“Nagyon megható lesz utoljára a Ferrarival versenyezni Interlagosban. Brazilként önmagában a Brazil Nagydíjon való indulás is egy álom. A versenyzői pályafutásom Interlagosban kezdődött, az otthoni gokartpályámon, és aztán az alsóbb versenykategóriákban. De már azelőtt ott voltam, a lelátókról néztem Ayrton Sennát, Nelson Piquet-t és Rubens Barrichellót” – magyarázta a Ferrari hivatalos oldalának.
“Mindenezek után személyesen is a Forma-1-ben versenyezni ott, ezt egészen nehéz szavakba önteni. A szurkolók, a legkedvesebb pálya, a lelátókról szóló zene, a támogatás mind hatalmas energiát adnak.”


“Interlagosban győzni pedig leírhatatlan. Kétségtelenül életem leghihetetlenebb futama volt, amikor 2006-ban, az első ferraris évemben sikerült ott győznöm. Egyedi, a brazil lobogó színeit viselő overallom volt, abban állhattam a dobogó tetejére, sosem hittem, hogy ezt elérem az életben. Brazilként megnyerni a futamot felér a bajnoki cím megnyerésével. Életem legfelemelőbb futama volt, úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. Egy igazi valóra vált álom.”
A kérdésre, milyen emléket hagy majd magáról ferrarisként, a veterán így válaszolt:
“Szeretném, ha a Ferrari-csapat egyik fontos elemeként emlékeznének rám. Voltak nagyszerű pillanataink, nyertünk futamokat és bajnoki címeket, persze átéltünk nehéz időszakokat is. Büszke vagyok, hogy a Ferrari történetének része lehettem. Mindig is az volt az álmom, hogy a Ferrarinál legyek, és tíz évig így is volt, ebből nyolc idényben versenyzőként.”


“Hosszú időszak volt, én pedig végig a maximumot adtam a csapatnak. Az utolsó versenyem alkalmából a szurkolóinknak is szeretnék köszönetet mondani, akik végig támogattak. Számomra ők is a Ferrari-világ, a Ferrari család tagjai. Sok szép pillanatot ünnepeltünk együtt, a nehéz időszakokban pedig energiát és támogatást kaptam tőlük.”