F1: Maldonado visszavett

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.11.19. 08.30

Pastor Maldonado szombaton az időmérő után szabotázzsal vádolta meg a Williamst, de azóta rájött, hogy talán nem így kellene búcsúznia a csapattól. Azt mondja, az egész éves frusztrációja tört ki.

Míg az újonc Valtteri Bottas a legjobb idővel jutott tovább az Amerikai Nagydíj első szakaszából szombaton, Pastor Maldonado a Q1-ben kiesett. A csapattól a szezon végén távozó venezuelai a történtek után arról beszélt, hogy valaki szórakozott az autójával, azt sugallta, hogy a Williams szándékosan szabotálta a kvalifikációját.


Hétfőre átgondolta a dolgokat, és gyakorlatilag mindent visszaszívott, emellett hangsúlyozta, hogy nem paranoiás, egyszerűen csak elragadtatta magát:
“Néha nagyon stresszel az ember és nem lát túl a helyzeten. Talán van ebben valami három év után, valamikor robbanni kell. Azt hiszem, sok minden felgyülemlett bennem és akkor kirobban. Nem vagyok őrült, nem fogok ezután mindig ilyeneket beszélni.”
“Természetesen hiba volt így beszélnem, hiszen három éven keresztül kölcsönösen tiszteltük egymást a csapattal, de nagyon stresszes volt a hétvégém, miután bejelentettük, hogy távozni fogok. Talán egyeseknek változott a hozzáállása az irányomban, én pedig nagyon magamra vettem.” 
“De nem hiszem, hogy az egész csapatról lenne szó, nem fordulhatok ellenük egy ember miatt. Végső soron jó a kapcsolatunk, és szeretném is megőrizni a baráti viszonyt. Nagyon jó barátaim vannak a csapatnál, talán az egyetlen barátaim a Forma-1-ben, talán a pályafutásom eddigi legszebb részeit éltem meg velük, de talán a legrosszabbakat is.”
“Néha vannak rossz napok, nem csak a versenyzésben, de általában az életben is. Nehéz időszakot élek, sokat szenvedtünk idén és sokszor volt gond az autómmal. A tavalyi futamgyőzelem és a jó év után többet vártam. De nem is csak én, a csapat is többet várt.”


“Az idény végére egyre stresszesebbek vagyok, de csak azért, mert többre vágyom, 100 százalékot szeretnék nyújtani, de az autó nem engedi. Néha aztán olyat mondunk, amit nem kellene.” 
“Azért nem könnyű elhagyni a csapatot, nagyon jó kapcsolataim vannak. Persze vannak páran, akiket nem kedvelek, és talán ők sem kedvelnek engem, olyan ez, mint egy család. A családon belül is vannak nézeteltérések. Most már késő, hiszen távozom, de azért a legjobbakat kívánom!
Bár a Lotus továbbra is kivár, ugyanis a Quantum Motorsports pénzéből egyértelműen inkább Nico Hülkenberget szeretnék szerződtetni, Maldonado csak a milliói miatt lenne opció számukra, úgy tűnik a venezuelai meg van győződve róla, hogy már biztos a helye 2014-re.

Kommentek

Lefotózta a traffipax? Segítünk!

Átírattuk a rendőrség honlapját, pedig nem akartuk. Csak egy hús-vér rendőrt kértünk.

Jó vétel vagy nagy bukó? – Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

Mazda3: nemcsak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.