Nico Hülkenberg szerint “csaknem nulla a valószínűsége” annak, hogy jövőre a Lotus pilótája lesz. A német pilótát a svájci Blick kérdezte arról, hogy mi lesz vele jövőre, amire elég elkeseredetten válaszolt. “Csak annyit mondhatok, hogy lesz valami, de még nem tudom, hogy mi. Az opciók jól ismertek: Force India, Sauber, Lotus” – mondta Hülkenberg, aki pontosan azért nem vállalta Kimi Räikkönen helyettesítését a Lotusnál, mert a csapat semmit nem tudott ígérni 2014-re.


Az austini és interlagosi beugrást ugyan kifizették volna, de ennél többről nem volt szó. “Természetesen nem is vezetnék ingyen, nem vagyok jótékonysági intézmény. De az igazság az, hogy az esélyek soha nem tűntek annyira rossznak a Lotusnál, mint ahogy most állnak a dolgok. Ha hinni lehet a híreknek, Maldonadóval már megállapodtak.”

A Lotus már korábban éreztetni kezdte, hogy komolyan számol Maldonadóval, akiről külön kiemelte a csapat, hogy mégis csak futamgyőztes. Valójában a Lotus sem bízik már abban, hogy sikerül megállapodnia a szélhámos befektetőjelölttel, így pedig a csapat rá van kényszerülve, hogy Maldonadóval együtt a PVDSA olajvállalat eurómillióit is megszerezze.

A quantumos szerződés véglegesítésének határideje éppen pénteken jár le, de senki nem hisz már a csodában. Hülkenbergnek félig-meddig fáj a dolog, de azt mondja, rosszabb volt, amikor a Williams 2010 végén tényleg az utolsó pillanatban dobta 2011-re. “Végig bíztam a csapatban, aztán semmim nem volt. Akkor még új voltam itt, azóta már hozzászoktam a dolgokhoz.”

Hülkenberget az is bosszantja, hogy nem számoltak vele komolyan Sergio Perez utódjaként a McLarennél. “Gyakran beszélek Martin Whitmarsh csapatfőnökkel. Nehéz megmondani, miért nem érdeklődtek irántam komolyabban, pedig szerintem azt csináltam a pályán, amit kell.”