Már a Felipe Massát és a Williamst összekötő első találgatásokkal egy időben felröppent, hogy a brazil pilóta ferraris versenymérnöke, Rob Smedley is a grove-i alakulathoz tart, így miután hétfőn hivatalossá vált, hogy a veterán 2014-ben náluk folytatja, adja magát a mérnök érkezése is.
A csapat Massa hétfői megerősítésekor további bejelentéseket ígért a közeljövőre, a BBC a helyettes csapatfőnököt, Claire Williamst meg is kérdezte Smedleyről. 


“Nagyon tehetséges embereink vannak a Williamsnél, de igyekeznünk kell a lehető legtöbb ilyen személyt összegyűjtenünk, ha vissza akarunk térni az élre. Szóval bízom benne, hogy az idény végére, vagy nem sokkal azután újabb hasonló bejelentéseket tehetünk még” – mondta sokat sejtetően.
Az általános vélekedés szerint Smedley a Williamshez már nem versenymérnökként, hanem valamilyen vezetői pozícióba szerződhetne. 
“Ha Rob Smedley hozzánk szerződik, akkor nyilván a neki megfelelő feltételek mellett jön, és olyan szerepet kell kapnia, amilyet szeretne, akár Massa mérnökeként, akár nem. Felipe elég érett ember ahhoz, hogy a versenymérnöke nélkül is képes legyen új csapathoz szerződni” – reagált Claire Williams.
Massán és Smedleyn túl a legnagyobb fogás a Mercedestől minden bizonnyal távozó Ross Brawn lehetne, valószínű, hogy legalábbis tárgyalni fognak vele is a közeljövőben.