F1: Hibák sorozata miatt halt meg a pályabíró

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.11.08. 10.30

Véget ért a vizsgálat, amely a Kanadai Nagydíjon elhunyt pályabíró, Mark Robinson halála miatt indult.

Véget ért a vizsgálat, amely a Kanadai Nagydíjon elhunyt pályabíró, Mark Robinson halála miatt indult. Robinson a verseny leintése után Esteban Gutierrez Sauberjének elszállításában segédkezett, amikor egy mobildaru kerekei alá került.


Az illetékes hatóság szerint a 38 éves férfi haláláért a szervezők felelősek, sorozatos biztonsági hibák okozták a tragédiát. A daru többek között túl gyorsan, 11 km/h-s tempóval haladt, az autót pedig túl magasra, a földtől két méterre emelték fel.

Mozgás közben senkinek nem lett volna semmi keresnivalója a daru körül, Robinson és kollégája azonban a daru előtt volt, és megpróbálta stabilizálni a levegőben lógó Saubert. A vizsgálat megállapítása szerint a pályabírók nem kaptak megfelelő kiképzést, ezért próbálták rossz helyen rögzíteni az autót. A Kanadai Nagydíj szervezői megígérték, hogy átültetik a gyakorlatba a vizsgálat által javasolt biztonsági ajánlásokat.

Ez azt is jelenti, hogy a szervezők ezentúl megakadályozhatják, hogy a nézők rögtön a verseny után ellepjék a pályát. A Saubert is azért próbálták a lehető leggyorsabban elszállítani a pályabírók, hogy a szurkolók ne kerülhessenek a közelébe, a kapkodás is közrejátszhatott a balesetben. A mobildaruk további alkalmazását máris betiltották a montreali szervezők.

Kommentek

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezte, aki korábban egyes Škoda buszokat is megálmodott.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.