A 2013-as idény első felében a Force India volt a legjobb középcsapat, a konstruktőri bajnokság 5. helyén állva a patinás, de idén borzalmasan küszködő McLarent is verték. 
A silverstone-i középcsapat versenyképessége azonban az idény közepén odalett az új Pirelli-gumik bevezetésével, Belgiumban megelőzte őket a McLaren, két-három fordulóval ezelőtt pedig úgy tűnt, hogy az újjászületett Sauber is elkapja őket.
Indiában viszont fordulat következett, a Force India otthon, majd a múlt hétvégén is kettős pontszerzést ünnepelhetett, így két futammal a vége előtt újra feléledt a remény, hogy a 18 pontos előnyben lévő, de mostanában is csak 1-2-4 pontot szerző McLarent elkapják. 


“Kezdünk végre egyenesebe kerülni a dolgainkkal, Japánban is jobb volt már a tempónk, és sikerült is továbbvinnünk a javuló formát. India és Abu-Dzabi is jól sikerült számunkra, és ami ugyanolyan fontos, nem volt éppen jó a Sauber számára – remélhetőleg sikerült is kikeverednünk abból a küzdelemből!” – nyilatkozta az Autosportnak a csapat helyettes főnöke, Bob Fernley.m “Most már a McLarenre koncentrálunk” – tette hozzá.
A pillanatnyilag az állásáért küzdő, az elmúlt két versenyen egy 8. és egy 6. hellyel magára találó Paul di Resta szintén reménykedik:
“ha meg tudjuk ismételni, amit Abu-Dzabiban és a megelőző egy-két futamon tettünk, azaz tökéletes versenyt produkálunk, akkor megint hozhatjuk a pontokat. Ha viszont egy kicsit is alulmúljuk ezt, miközben másoknak minden jól jön ki, akkor pont kimaradunk a top10-ből.”
“Dicséret illet mindenkit, amiért Szuzukából tovább tudtuk vinni a lendületet, most már olyan autónk van, amiben újra lehet bízni, keményen lehet hajtani, ki lehet húzni az etapokat. A stratégák, a mérnökök, a szerelők, mindenki tökéletesen tette a dolgát mostanában. Ezt tettük az év első felében is, és most is képesek vagyunk erre!”