F1: Perez még mindig repülhet

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.11.05. 10.15

Az abu-dzabi hétvégén a McLaren főnöke azt mondta, most már “rövidesen” bejelentik a 2014-es pilótafelállásukat, de úgy hírlik, még az utolsó pillanatban is fontolgatják Sergio Perez lecserélését.

A McLaren hosszú ideje húzza-halasztja a 2014-es pilótafelállásának bejelentését. Jenson Button jövő évi szerződése már szeptember óta kész, azonban Sergio Perez a levegőben lóg.
A mexikói ifjonc idén kicsit alulteljesítette a csapat elvárásait, és ugyan most, a hajrára magára talált, tisztán versenyez és hozza is a pontokat, lehet, hogy nem tartják meg. 


Perez mellett szólhat a mexikói szponzori támogatás, a Telmex-birodalomhoz tartozó Claro video nagyjából 12 millió eurót hoz a csapatnak, igaz, ebből jó pár millió a pilóta fizetésére megy el.
A Honda 2015-ös beszállása gyakorlatilag másodlagos szemponttá teszi majd a szponzori hátszelet, így Wokingban továbbra is fontolgatják, hogy az addig hátralevő egy évben az igen nagyra értékelt tesztpilótájukat, az idei Formula Renault 3.5-bajnok Kevin Magnussent próbálják ki Perez helyett – a dán tehetség fizetése amúgy is valahol 1 millió euró alatt maradna.
A csapatfőnök, Martin Whitmarsh által “villámgyorsnak” leírt Magnussen bevetése Lewis Hamilton 2007-es előléptetéséhez hasonló kockázatot, de potenciális sikert is jelenthetne, viszont a lépéssel beismernék, hogy Perezzel mellényúltak, valamint a veterán Jenson Button vélemyényét is figyelmen kívül hagynák, aki szerint a mexikói mindenképp megérdemelne egy évet, a jövőre életbe lépő új szabályok, az új V6-os turbómotorok pedig nem épp újoncoknak valók.
Magnussen – aki érdekes módon tegnap minden indoklás nélkül, az utolsó pillanatban lemondta a GP2-es tesztjét -, a hétvégén arról beszélt, hogy késznek érzi magát az F1-re:
“Természetesen jobban örülnék, ha már az első évemben is versenyképes autót kapnék” – utalt arra, hogy a McLaren a Marussiának is a Force Indiának is ajánlgatja őt. “Kockázatosabb egy nagycsapatnál bemutatkozni, mert ha nem teljesít az ember, akkor ki is pottyanhat a Forma-1-ből, de szerintem ha egy élcsapat lehetőséget ad számomra, az azt mutatja, hogy elég jó vagyok.”
 


“Azért mennék a Forma-1-be, hogy bajnok legyek, nem csak azért, hogy szimplán ott lehessek, szóval örömmel ragadnám meg a (mclarenes) lehetőséget. Hiszem, hogy készen állok.”
Az egykori McLaren- és Stewart-pilóta, Jan Magnussen fia a 2014-es szabályváltozásoktól sem tart, szerinte nem hátrány, hanem előny lesz az új műszaki háttér:
“Nyilván a tapasztalat pilóták mást mondanak, viszont a fiatalok alkalmazkodóképesebbek. Szerintem inkább előny lesz, mert kiegyenlíti az erőviszonyokat, senkinek nem lesz még tapasztalata az új autókkal. Kiváló alkalom ez az újoncok számára.”
“Nem titok, hogy a McLarennél szeretnék versenyezni, szerintem ez a legjobb csapat, mindig is ide vágytam, már kisgyerekkoromtól kezdve. Persze nem rajtam múlik, én már megtettem, amit tudtam.”

Kommentek

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

F1: Nagyon csúnyát mondtak Rosbergről

Úgy tűnik, Jacques Villeneuve nem tartja sokra Nico Rosberget amiatt, hogy a német a bajnoki címét követően visszavonult.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

Nem tetszik a KRESZ-tábla? Beperelheted a kihelyezőjét

Jövőre jogi lehetőség nyílik az autósok, gyalogosok, vagy bárki számára, hogy levetethessék a nekik valamilyen okból nem tetsző KRESZ-táblákat.

Szégyen, ebből nagy baj lesz Vitézy szerint

Szégyen, lépkedünk vissza az időben – állítja Vitézy Dávid volt BKK-vezér egy óbudai buszsáv megszüntetéséről. Szerinte Budapest távolabbi pontjai is megérzik majd a rossz döntés következményeit egészen Kőbányáig.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.