F1: Vettelnek fizetnie kell, az autója repült

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.11.03. 16.10

Sebastian Vettel talán a szokottnál is vidámabban nyilatkozott Abu-Dzabiban aratott győzelme után, amelyet szülei a helyszínen néztek végig. A dobogósok nyilatkozatai.

Sebastian Vettel (1.): “Ott van a parc fermében a kocsi, most nem lehet büntetés! (Vettel ezzel arra utalt, hogy a levezető körben ismét megpörgette autóját, valamint arra, hogy Christian Horner csapatfőnök közölte vele rádión, hogy a szinte biztos büntetést neki kell fizetnie. Indiában, a vb-cím után a csapat fizette a 25 ezer eurós büntetést a hasonló műsorszám után – a szerző). Fantasztikus volt a mai hangulat, köszönöm a szurkolóknak. Rengeteg német zászlót láttam, jó volt az egész. Fantasztikus volt az autó, szinte repült, nem is tudok mást mondani. csak azt, hogy köszönöm a csapatnak. Remélhetőleg a Renault motorja jövőre is ilyen erős lesz, mint most. Rengeteget számít, hogy a szüleim előtt nyertem, gyerekkoromban is így volt, mindig ott álltak mellettem. Azóta kicsit nagyobb lett a játékautóm, ezt a győzelmet most nekik ajánlom. Három-négy futammal ezelőtt azt mondták, kipörgésgátlóm van, de nem tudom, mi a titkom. Nehéz versenyezni ezekkel a gumikkal, de egyre jobban elkapjuk a fonalat. Azt hiszem, nincs semmi genetikai titok a jobb lábamban.”

Mark Webber (2.): “Nem volt túl jó a rajtom, Nicóé viszont fantasztikus volt, simám elém vágott. Az első etapban nem volt túl jó a lágyon, a közepes gumin sikerült kicsit visszahoznom, de Seb már sehol nem volt, másik dimenzióban versenyzett. Köszönöm az ausztrál zászlókat, és mindenkinek, aki eljött. Sebastian más kategóriában van, de beleadtam apait-anyait. A szél nem nagyon segített, még kettő van vissza.”

Nico Rosberg (3.): “A harmadik hely elég jó, ez volt a cél, hogy a Red Bullok mögött a legjobb helyet szerezzük meg. Talán a második hely is összejött volna egy tökéletes világban, de Mark végül megelőzött. Jó, hogy újra pontokat raboltunk a Ferraritól és húzunk el tőlük, a második hely sokkal több pénzt jelent. És persze a gyárban is nagy motiváció mindenkinek, hogy a miénk a második legjobb autó.”

Kommentek

Többet keresnek majd a kecskeméti Mercedes gyárban dolgozók

Sztrájk is volt a kecskeméti Mercedes gyárban, mostanra azonban sikerült megállapodnia a szakszervezetnek, így jövőre 10 százalékkal nőhet a dolgozók alapbére.

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.