F1: Räikkönennek bejött a rövid autó

Az 5. hely nem biztos, vizsgálat alatt a finn

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.11.02. 17.00

Kimi Räikkönen idei egyik legjobb időmérős eredményét érte el Abu-Dzabiban, csak a Red Bullok és a Mercedesek voltak gyorsabbak nála. A finnek fekszik a rövidebb autó, de a műszaki ellenőrzésen gond volt a padlólemezzel.

Bár pénteken úgy tűnt, hogy Romain Grosjean lehet majd a Red Bullok legkomolyabb kihívója az Abu-Dzabi Nagydíj időmérőjén, végül más lett a kép.
A Mercedesek hozták a jó időmérős formát, így besoroltak a két Red Bull mögé, a Lotusnál pedig nem a francia ifjonc, hanem a csütörtökön még a hétvége kihagyását fontolgató Kimi Räikkönen érte el a jobb eredményt. 
A finn Grosjeannal szemben a régebbi, rövidebb tengelytávú E21-est használta, és azt mondja, neki be is jött.


“Igen, ez is benne van az eredményben. Úgy kanyarodik, ahogy szeretem, a stílusomhoz jobban illően tudom vezetni. Úgy tűnik, elég jól megy, legalábbis ma elég jó volt, reméljük, hogy így is marad!” – mondta, hozzátéve, hogy a korábban a melegebb időt kedvelő járgány ezúttal a későbbi, kicsit “hűvösebb” körülmények között erősebb: “Délelőtt nem volt olyan jó, de tegnap a második edzésen, és ma az időmérőn is egészen tetszett.”
“Nyilván mindig jobb lenne még előrébb lenni a rajtrácson, ma sem mi voltunk a leggyorsabbak, de sose lehet tudni, hogy alakul a vasárnap!”
Grosjeannak épp ellenkező élményben volt része, nála a csökkenő hőmérséklet rossz irányba vitte az autót:
“Mostanában ez volt az egyik legnehezebb kvalifikációm, természetesen a hétvége előzményei alapján nem épp a 7. helyet vártam. Az autó ma este egészen másképp viselkedett, főképp az orra, meg kell vizsgálnunk, mi is volt a gond. Hosszú lesz a futam, nehezek lesznek a körülmények, körülöttem mindenki ugyanolyan gumin rajtol, szóval valamit ki kell még bűvölnünk az adatokból ma este, hogy elérhessem a célt, a dobogót!”
Räikkönen 5. rajthelye még bizonytalan, ugyanis az autó padlólemeze túl hajlékonynak bizonyult a műszaki ellenőrzésen, a stewardok vizsgálják az ügyet. Grosjean autóján ugyanilyen rendellenességet találtak a Magyar Nagydíjon, akkor a versenybírók nem büntettek, mert kiderült, hogy sérülés volt a háttérben, azonban ilyen mentség híján a műszaki szabálytalanságért a kvalifikációról való kizárás a rutineljárás.

Kommentek

Átnevezték az összes budapesti metrómegállót

Az anagrammavonatról nincs leszállás.

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Kisiklott egy vonat, 120 BMW ment a levesbe

Az összes autó totálkárosra tört, markolóval szedték őket össze.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

Ingyen tankolás bevásárlás mellé: itt teheted meg

Két fővárosi áruházánál épített ki elektromosautó-töltőállomást a Lidl.

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

Vérlázító pofátlanság az útdíjszolgáltatónál

Egy kiszivárgott levelezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csak azért engedett el egy büntetést, mert a szabálytalankodó testvére a cégnél dolgozik.

Rákaptak a magyarok a villanyautókra

Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.