Alonso: Nem vagyunk versenyképesek!

Massa megint verte a spanyolt

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.11.02. 16.20

Fernando Alonsóval utoljára a tavalyi Európa Nagydíjon esett meg, hogy nem jutott be a Q3-ba.

Fernando Alonsóval utoljára a tavalyi Európa Nagydíjon esett meg, hogy nem jutott be a Q3-ba. Ha úgy vesszük, ez remek előjel a spanyol számára, mert Valenciában így is nyerni tudott, Abu-Dzabiban azonban nem számít hasonló bravúrra a 11. helyről.


“Az egész hétvégén nem voltunk versenyképesek, és nemcsak én, ez mindkét Ferrarira igaz” – jelentette ki Alonso. “Az időmérőn ugyanez volt. Nem tudtuk tartani a többiek tempóját, és a Q2-ben futott köröm sem volt tiszta. Benne hagytam néhány tizedet.” Alonso eleve másodikra futotta Q2-es körét, mert az elsőbe kétszer is látványosan belehibázott, ami biztosan nem tett jót a gumiknak.

Alonso szerint vasárnap még lehet javítani. “Az idén már többször láthattuk, hogy egy top10-en kívüli rajt akár jobban is elsülhet az új gumik miatt. Remélhetőleg holnap is így lesz, de kemény lesz: jelenleg nem vagyunk a Lotus és a Mercedes szintjén, de muszáj értékes pontokat szereznünk. Meglátjuk, mit hoz a holnap, az biztos, hogy kemény verseny lesz.”

A Q3-ba bejutó, végül a 8. rajtkockát megszerző Felipe Massa így beszélt az időmérő után:
“Ma a hetedik hely lett volna a maximum számunkra, azonban az utolsó kanyarban volt egy túlkormányzottságom, de így is kihoztam mindent az autóból. Az időmérő előtt arról beszélgettünk Fernandóval, hogy a Q3-ba való bejutás sem biztos. A tapadás nagyon fontos ezen a pályán, az autónknak pedig régóta ez az egyik problémája. Nem fekszik nekünk ez a helyszín.”
 
“Ez van, ilyen az autónk, és most lassabb a Mercedesnél. Mindent beleadunk majd, hogy (a bajnokságban előttünk álló) Lotus és Mercedes előtt végezzünk, de jobb az autójuk. Szerencse is kell majd, ha a Mercedesek előtt akarunk zárni, hiszen ők ma az első helyekért küzdhettek.”


Massa az elmúlt hat versenyhétvégéből immár ötödszörre kvalifikált Alonso elé, az állás pillanatnyilag 9:8 a spanyol javára az egész idényre vetítve, ennek természetesen örült:
“Tény, hogy nagy a verseny közöttünk, az időmérőn az egész év kiegyenlített volt köztem és Fernando között. Jól teljesítettem az időmérőkön és mostanra a futamokon is közelebb vagyok. Igyekszem a lehető legjobban befejezni a maradék három versenyt.”
Az időmérős témáról ezt mondta Alonso:
“Majd meglátjuk, mi lesz a verseny végén. A kvalifikáció nem minden. Sokat lehet játszani az autóval, hogy az időmérőn gyors legyen, de a versenyen aztán lassabb. A kvalifikációból nem nagyon lehet következtetéseket levonni” – hangsúlyozta a spanyol, aki korábban viszont maga is pont ezt tette
“Az elmúlt 3-4 hétvégén Felipe előttem volt az időmérőkön, de a versenyeken én végeztem előrébb, én szereztem több pontot. Szombaton lehet villantani, jó beszédtéma, de a pontokat vasárnap osztják.”

Kommentek

Ömlik a kínai Audi

A Volkswagen felfuttatja az Audi gyártását Kínában. Elsősorban hibrid és elektromos hajtású modellekkel bővítik majd a kínálatot.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

Karambollal végződött a robotautók első versenye

Mindössze két autó indult az új Roborace széria legelső futamán. Egyikük karambolozott és kiesett a versenyből, a másik gond nélkül teljesítette a távot.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Lotus 007: leghíresebb márkatársát köszönti az Evora különkiadása

Különleges kezelésnek vetette alá a fél éve bemutatott Evora Sport 410 modellt a Lotus. Az egyedi munka a világ talán leghíresebb Lotusa előtt tiszteleg.

Megvennéd Niki Lauda BMW M1-esét?

Bőven több, mint 500 millió forintot érhet Niki Lauda egykori BMW M1-ese, ami légitársasága alapítása miatt adott el.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Egyre népszerűbb Oroszországban a Kamaz

Az orosz gyártó 2016-ban tovább növelte piaci részesedését. A legkeresettebb modellek között szinte csak Kamaz gyártmányokat találunk.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

Legendás francia filmet forgatott újra a Ford

40 éves filmet forgatott újra a Ford modern formában és egy piros Mustanggal a főszerepben.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.