F1: Bekeményítenek a pályaelhagyásokkal

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.10.31. 15.30

Az Indiai Nagydíjon a vonalvezetés jellege miatt a szokásosnál elnézőbb volt az FIA a pályakiszélesítésekkel kapcsolatban, Abu-Dzabiban viszont rendet és fegyelmet akarnak látni a felügyelők.

Az Indiai Nagydíjon a vonalvezetés jellege miatt a szokásosnál elnézőbb volt az FIA a pályakiszélesítésekkel kapcsolatban, Abu-Dzabiban viszont rendet és fegyelmet akarnak látni a felügyelők. A szövetség jelezte, hogy minden olyan pályaelhagyást, amellyel valaki előnyt szerez, szankcionálni fognak.


Ez főleg a versenyre vonatkozik, ahol a 6-os, 9-es és 12-es kanyar – a három sikán – bukóterében lehet előnyt szerezni. A csapatmenedzserekkel közölték azt is, hogy a DRS-szabályok betartására is szigorúbban ügyelnek majd.

“Amennyiben két autó egymáshoz közel ér a 8-as kanyarba, és az előrébb álló átvágja a következő sikánt, az ügy jogosulatlan előnyszerzés miatt a felügyelők elé kerül abban az esetben, ha az elöl állónak a korábbinál nagyobb előnye lesz a pályára való visszatérés után” – írta az FIA.

A hátulról támadó úgy szerezhet előnyt, hogy a sikán átvágásával a DRS aktiválásához szükséges egy másodpercen belülre kerül. “Amennyiben bármelyik pilóta ilyen körülmények között használja a DRS-t, jogosulatlan előnyszerzés miatt vizsgálni fogják a felügyelők.”

A DRS-zónán egyébként nem változtatott az FIA idénre, marad a tavalyi kijelölés. Az időjárás is a megszokott lesz a hétvégén: a hőmérséklet a 34-35 fokról fokozatosan csökken majd 29-30 fokra az alkonyban rendezett időmérőre és futamra.
A Pirelli az Indiában is kínált kombinációját, a közepes (fehér) és a lágy (sárga) P Zerókat viszi a Yas Marina pályára, ahol a szokásostól eltérően csökkenő aszfalthőmérséklet – kb. 45-ről 30-ra – mellett a fő kihívást a sokféle eltérő jellegű kanyar, a minden irányból érkező erők jelentik majd az abroncsoknak. 
A pilótasteward Martin Donnelly lesz – az északír pilóta Forma-1-ben 1989-ben egy futamon indult az Arrowsszal, majd 1990-ben a Lotusnál kapott lehetőséget a teljes idényre, azonban a Spanyol Nagydíj időmérőjén horrorisztikus balesetet szenvedett. Az F1 után Donnelly brit márkakupákban, klubversenyeken indult. Tavaly a Koreai Nagydíjon bíráskodott.

Kommentek

Ennyien vezetnek ittasan itthon

Több mint tízezren csatlakoztak a felelős járművezetés fontosságát hangsúlyozó, “Soha ne igyál, ha vezetsz!” elnevezésű kampányhoz, amelyet húsvétkor hirdetett meg az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottsága és a Diageo Kft.

Lefokozás az útdíjszolgáltató botrányos ügyében

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményben jelentette be, hogy lezárta azt a belső vizsgálatot, amit az Index kedden megjelent cikke után indított.

Rendőrkanyar vakon, avagy mire jó a tolatókamera

Furcsa mutatványt eszelt ki a Nissan a Juke tolatókamerájának népszerűsítésére. Kérünk szépen, ne próbáld ki otthon!

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.