Az Indiai Nagydíj időmérőjének legnagyobb meglepetése volt, hogy Romain Grosjean már a Q1-ben búcsúzott a Lotusszal, mert a csapat azt hitte, a közepes keverékű gumi is elég lesz a továbbjutáshoz. Nem lett elég, ekkora hibát pedig nem biztos, hogy megengedhet magának egy olyan alakulat, amely a konstruktőri verseny második helyéért küzd.


“Teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy ez rossz taktika volt, igen. Ez abból is látszik, hogy már most, az időmérő vége előtt itt állok” – mondta csalódottan Grosjean a vegyes zónában. “Ez a taktika az előző két versenyen jól működött, és csapatként úgy gondoltuk, hogy most is elég lesz. De máshogy alakultak a dolgok.”

Grosjean a rosszul sikerült időmérő ellenére még nem mondott le a versenyről. “Az biztos, hogy nem fogok elsőként elfordulni az első kanyarban, de mindent beleadunk majd. Most mindannyian csalódottak vagyunk, mert nem azért jöttünk ide, hogy ennyire hátul legyünk a rajtrácson. Néha muszáj kockáztatni, ez most nem jött be. De ezt a döntést közösen hoztuk meg, és a holnapi versenynek is közösen vágunk neki.”

A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier is csalódott volt a korai kiesés miatt. “A szuzukai időmérőn kicsit talán túl óvatosak voltunk, most megpróbáltunk bátrabbak lenni” – fogalmazott Boullier.

Kimi Räikkönen hatodik lett, de nem teljesen elégedett. “Nem volt túl jó ez a mai időmérő, és még mindig küzdök az alulkormányozottsággal” – nyilatkozta a finn. “De az autó jobb volt, mint tegnap. A gumikra nagyon kellett figyelni, ma ennyire voltunk képesek. Meglátjuk, mi lesz holnap, összességében jobbak az előjelek, mint az elmúlt néhány versenyen.”