Mivel az Indiai Nagydíj szabadedzésein nyilvánvalóvá vált, hogy a lágy keverékű Pirelli-gumik csak 5-6 kört bírnak a pályán, az időmérőn a top10-ből többen is úgy döntöttek, hogy a Q3-as gyors kört a közepesen futják, azt használva így a vasárnapi rajthoz is.
A ferraris Fernando Alonso csak a 8. időt érte el, a McLarenek pedig valószínűleg így is, úgy is a top10 végében lettek volna, így számukra csak a jobb pontszerzést ígéri a stratégia, de a Red Bull-os Mark Webber a 4. helyig kapaszkodott a közepessel, így valós esélye van a győzelemre, ugyanis előle Sebastian Vettel és a két Mercedes is lággyal rajtol majd.


Az ausztrál veterán maga is meglepődött, hogy mennyire jól alakult az elképzelés.
“Úgy gondoltuk, megéri valami eltérővel próbálkozni. Bár arra nem számítottunk, hogy a második sorig jutok, hogy őszinte legyek, azt hittem, hátrébb végzek majd, de végül nagyon jól alakult. Nem volt könnyű dolgom a közepesekkel, ugyanis csak a Q3-ban tettem fel őket először, de elég jól sikerült a köröm, szerintem nagyjából kihoztam belőle mindent.” 
“Jó pozícióból próbálhatom majd kihasználni az eltérő megközelítést, a lágy gumi nem egy remekmű. Meglátjuk, mi lesz a srácokkal, én meg teszem a magam dolgát. Nyilván valamikor majd nekem is fel kell tennem a lágyat, de futam elején azért érdekes lesz, hogy bírják.”
Webber a jó kilátások ellenére tisztában van vele, hogy kockázatos a stratégiája, hiszen az első körökben pozíciókat veszíthet a mögötte szintén lágyon rajtolókkal szemben.
“Tudom, hogy az első körön nem lesz ugyanolyan a tapadásom, mint a többieknek, szóval csak remélem, hogy megúszom baj nélkül. De azt is tudjuk, hogy a 3-4. körtől már nagyon fogynak majd a lágyak.”
Míg Japánban Webber utólag igen értetlenül állt a csapat döntése előtt, miszerint kettőről három kiállásra állították át menet közben, most minden klappolt. 
A csapatfőnök, Christian Horner azt mondta, hogy eleve szerették volna kipróbálni az osztott stratégiát, Vettel pedig a lágyat kérte a Q3-ra, míg Webber maga akart a közepessel próbálkozni, így nem volt vita, mindenki jól járt: “Nagyszerű, hogy Mark a negyedik helyig jutott azokkal a gumikkal!”