Nico Hülkenbergnek csak részben van a saját kezében a sorsa, elsősorban a csapatokon múlik majd, hol folytatja jövőre. Hülkenberget régóta emlegetik Kimi Räikkönen utódjaként a Lotusnál, a csapat azonban egyre csak húzza-halogatja 2014-es felállásának bejelentését. A jelenleg a Saubernél dolgozó pilótát hírbe hozták a Force Indiával is.


“Az biztos, hogy nem szeretnék a szezon végéig várni” – mondta az új szerződésről Hülkenberg. “Koreában azt mondtam, hogy a hónap végéig szeretném tudni, mi lesz jövőre. A határidő egyre közelebb van, szóval sürget az idő! De az ilyen dolgok eltartanak egy ideig, sokkal inkább a csapatokon múlik, hogy mi lesz.”

A németet megkérdezték a Force Indiáról is. “Nehéz kérdés, mert a nagyobb képet kell nézni. Jövőre nagy szabályváltozások lesznek, mindenki szeretne versenyképes autóban szeretne ülni, de nehéz megmondani, hogy melyik lesz valóban az. Fontos ugyanakkor az anyagi biztonság is, és hogy legyen esély a továbblépésre.”

Ami a többieket illeti, Max Chilton úgy véli, “jó esélyei” vannak az F1-ben maradásra, a 22 éves brit pilóta maradna a Marussiánál. Csapattársával, Jules Bianchivel már hosszabbítottak. Giedo van der Garde szintén bízik a maradásban, de a holland pilóta szerint “még messze van” bármilyen bejelentés a jövőjéről.

És végül egy érdekes hír Felipe Massáról, aki egy brazil lap információi szerint ötéves szerződést kötött a Williamsszel. Massa Pastor Maldonadót váltja, aki a Lotus felé kacsingat. Massa a Twitteren nemrég kezdte követni a Williamst.

A brazil Indiában a szerződés tényét nem, de a grove-i csapattal folytatott tárgyalásokat elismerte.
“Sok mindent lehet hallani, de majd a megfelelő időben kommentálom a dolgokat. Tárgyalok pár csapattal, köztük a Williamsszel is, de ennél többet most nem mondhatok.”
Massa azt is leszögezte, hogy csak komolyan vehető csapathoz akar szerződni, másrészt a szponzori csomagja ellenére ő semmiképp sem lesz fizetős pilóta.


“Eléggé bízom benne, hogy izgalmas irányt találok. Kiscsapathoz nem fogok menni, olyan helyre megyek, ahol megvan a lehetőség, hogy jóm autóm legyen.”
“Én nem vagyok fizetős versenyző, nem a szponzorom miatt kerülök majd a csapathoz. Az eddigi eredményeim és a tapasztalatom alapján találok majd helyet. Remélem, hogy találok olyan csapatot, amelyik önmagam miatt és a nem a pénzemért akar. A szponzori háttér nem arról szól, hogy pénzt hozok, az csak eszköz, hogy jó irányba mehessünk.” 
“Ami hasznos a csapatnak, az hasznos nekem is. A lényeg, hogy minden lehető módon a fejlődésen, a javuláson tudjunk dolgozni, és ha ebben segít a nevem (a szponzorok megszerzésében), az külön öröm.”