Az elmúlt egy évtizedben a Forma-1-es versenypályák komoly változásokon estek át, a legtöbb régi helyszínen kiterjesztették és kavicsosról aszfaltosra cserélték a bukótereket, az új helyszínek pedig eleve a legmagasabb fokú biztonságot szem előtt tartva, “steril” formában épültek fel. Az autók is folyamatosan egyre biztonságosabbak, a szigorodó töréstesztek és egyéb előírások, a legmodernebb anyagok mind-mind a lehető legkisebb sérülési kockázat felé viszik a sportágat. 
A korábbi Minardi-, és Super Aguri-versenyző, az F1-ben a Hondánál, Brawnnál és a Mercedesként tesztpilótáskodó, manapság a hosszú távú világbajnokságon (WEC) részt vevő és a brit Sky Sports szakkommentátoraként dolgozó Anthony Davidson úgy véli, mostanra talán túl is lőtt a célon az F1.


“Úgy gondolom, a versenyzőknek kihívást kell nyújtani és a hibákért fizetniük is kellene. Az emberek – bár nem szép -, de ezért nézik a versenyt, kell a veszély, a versenyzők legyenek hősök!” – mondta a Guardiannek nyilatkozva.
“Természetesen nem szeretnénk ha akár a nézők, akár a pilóták megsérülnének vagy meghalnának, de a versenyzőknek fizetniük kellene a hibákért. Némelyik szánalmas modern pályán egyszerűen kiszaladnak, aztán semmi sem történik. Már-már túl biztonságosak.” 
“Az FIA lenyűgöző, hihetetlen munkát végzett (a biztonság terén), ha megnézzük, mi volt a 60-as, 70-es években, az autók pedig gyorsabbak, mint valaha. A gond az, hogy minél biztonságosabb a pálya, annál durvább a verseny. Ma már nem sokat törődnek a többiek biztonságával. A pilóták úgy érzik, hogy az egyenesen simán lökdösődhetnek, kereket érinthetnek, mert az autó szuperbiztonságos és úgyis bírja, emiatt viszont eljutunk az őrült, már-már felelőtlen vezetéshez.”