F1: Hazai égésre készülhet a Force India?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.10.22. 16.45

A hétvégi Indiai Nagydíj előtt a hazai csapat, a Force India nem sok jót remélhet, inkább csak bizakodnak, hogy otthon összejön valahogy a pontszerzés.

A Force India az idény első felében egyértelműen a “best of the rest” csapat volt, még a McLarent is verve a konstruktőri bajnokság 5. helyén álltak. A Pirelli Magyar Nagydíjtól bevezetett új gumijaival azonban nem sikerült megbarátkozniuk, előbb megelőzte őket a wokingi csapat, mostanra pedig az igen versenyképesség állt Sauber elől “menekülnek” – négy fordulóval a vége előtt 17 pont a különbség.


Az utolsó négy futam közül az első a hétvégi hazai verseny, az Indiai Nagydíj lesz, de a pilóták nem mernek sokat ígérni, még a pontszerzés is inkább csak remény.
“A pontszerzés nagyon nehéz lesz. Már jó ideje leálltunk a 2013-as autó fejlesztésével, miközben a többi csapat még most is hoz frissítéseket. Most csak annyit tehetünk, hogy igyekszünk a legjobban beállítani az autó balanszát. Ezzel együtt természetesen mindent megteszünk majd, hogy pontokat hozzunk, különösen Indiában” – mondta az amúgy is hullámvölgyben lévő Paul di Resta.
A skót még nem szerzett pontot az Indiai Nagydíjon, de a csapat azért már 2010-ben Adrian Sutillal, tavaly pedig Nico Hülkenberggel a top10-ben zárt. A tavalyi kihagyás után visszatért Sutil most azonban csak di Resta szavait visszahangozta, a pontszerzés inkább kívánság, mint reális lehetőség.
“Nagyon korán megkezdtük a 2014-es autó fejlesztését, ezzel azonban feláldoztuk a konstruktőri 5. helyet a jövő évi eredményekért. Jövőre nem lesz pardon, jóknak kell lennünk! Senki nem gondolta volna, hogy a silverstone-i defektek miatt megváltoztatott gumi ennyire nem fekszik majd nekünk. De mindent megteszünk majd a maradék négy futamon, keményen hajtunk majd, hogy szerezzünk pár pontot és megőrizzük a 6. helyet.”


“Azonban úgy gondolom, nagy feladat lesz pontot szerezni most. De különleges érzés itt vezetni, a hazai versenyen, az autón az indiai zászló színeivel. Emlékeszem az első versenyre két évvel ezelőtt, nagyon sokan szurkoltak nekünk. A hétvégén végig reflektorfényben voltunk, nagyon fontos volt, hogy sikerült pontot is szereznünk az első Indiai Nagydíjon.”
A tulajdonos-főnök, Vijay Mallya sem titkolja, hogy húzós lesz a 2013-as hajrá, de bízik benne, hogy nem távoznak üres kézzel otthonról.
“A hazai versenyünk a teljes csapatot büszkeséggel tölti el, a hangulat óriási és érezzük a támogatást. Maga a pálya pedig a világ egyik legjobbja. Eddig a futam is kegyes volt hozzánk, mindkét versenyen sikerült pontot szerezni, szóval most is ez lesz a célunk.” 


“A nyári szünet utáni versenyeink nem alakultak pozitívan, de a csapatmorál továbbra is erős. A Sauber nagyon jól dolgozott mostanában, az egyik legjobban pörgő csapat, és ki is használtak minden adódó lehetőséget. Az utolsó négy futam kemény küzdelem lesz számunkra, előrébb kell lépnünk, ha magunk mögött akarjuk tartani őket, ugyanis a kvalifikáción és a versenyen is erősek.”

Kommentek

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.