F1: Alonso a Tour de France-on indul

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.10.18. 14.30

Az Euskaltel-Euskadit végül nem vette meg, de nem tett le profi kerékpáros terveiről Fernando Alonso.

Az Euskaltel-Euskadit végül nem vette meg, de nem tett le profi kerékpáros terveiről Fernando Alonso. A Ferrari pilótája saját csapatot gründol, az egyelőre ismeretlen nevű alakulat a 2015-ös szezonban indul először. Az előkészületek remekül haladnak, már a csapat bemutatásának időpontját is kitűzték.


“Ez a 2014-es Tour de France első pihenőnapján lesz” – jelentette ki Luis Garcia Abad, Alonso menedzsere. “Már szponzorokkal is vannak aláírt megállapodásaink. Fernando a legjobb F1-es megoldásokat szeretné átemelni a kerékpársportba (és fordítva), olyan új eszközök bevetését tervezi, mint a telemetria vagy az orvosi központok. A cél az lenne, hogy valami újat mutasson, és egyben megoldja a doppingproblémát is.”

Abad szerint a kerékpárcsapat szponzorai újak lesznek a kerékpársportban, azt azonban tagadta, hogy a Ferrari-szponzor Banco Santander a kétkerekűeket is támogatná. “Jobb, ha az F1-es és a kerékpáros üzletet külön kezeljük” – mondta Abad.

Kommentek

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.