F1: Vettel egy ellene elsütött trükkel nyert

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.10.13. 10.00

Sebastian Vettel már az első etapban eldöntötte, hogy hosszúra nyújtott második etappal próbálkozik. A szuzukai dobogósok nyilatkozatai.

Sebastian Vettel (1.): “Nagyon szeretném megköszönni a szurkolóknak, hihetetlen az a tisztelet és figyelem, amit kapunk. Nagyon rossz volt a rajtom, kicsit meg is csíptem Lewist az első szárnyammal, azt hiszem, ő defektet is kapott. Utána türelmesek voltunk, vigyáztunk a gumikra, és a különböző taktikákkal Markot és Romaint is sikerült meglőznünk. Már az első etapban meghoztuk a döntést a gumikkal, reméltük, hogy a hosszú második szakasz az előnyömre válhat. 2011-ben volt egy hasonló futam, amikor ezt ellenem csinálták, most fordítva próbáltuk meg. Nem voltunk benne biztosak, hogy sikerül a két kiállás, de szerencsére kifizetődött, hogy vigyáztunk a gumikra. Szeretném a mai versenyt és eredményt kiélvezni, először ezt ünnepeljük. Negyedszer nyertem itt Szuzukában, várom a jövő évet. Kellemes előnyünk van, soha nem adjuk fel, csak akkor ér véget, amikor matematikailag is eldőlt.”

Mark Webber (2.): “Hihetetlen pálya, a mai verseny is elég jó volt. Szerettem volna eggyel feljebb állni, de különböző taktikán voltunk Sebbel, az övé jobb volt. Elégedett vagyok a második hellyel, de mindig egy kicsit többre vágyik az ember. Borzasztó volt mindkettőnk rajtja, onnantól arra figyeltünk, hogy működjön a taktika.”

Romain Grosjean (3.):
“Hihetetlen rajt volt, ezzel nem voltak mindig jó élményeim. A közepes gumi nagyon jó volt, de a Red Bull utolért minket, bár majdnem elkaptuk őket, és csak mi voltunk versenyben velük. A versenymérnökömnek ajánlom ezt az eredményt, elvégeztük a munkát, amit akartunk.”

Kommentek

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

Nagy újítás jön, így még nem vehettél e-matricát

Az idén először új kényelmi szolgáltatásként már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-tól megvásárolhatók a következő évre szóló országos és megyei e-matricák.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Fotókon a vadonatúj Opel Insignia

Jobbkormányos testvérmárkája beelőzte az Opelt: a Vauxhall emblémájával kerültek napvilágra a következő generációs, márciusban debütáló Insignia első fotói.

Már osztják az új rendszámokat az autósoknak

Megkezdték a meglepetésbetűs új azonosítók kiosztását az okmányirodák.

Átnevezték az összes budapesti metrómegállót

Az anagrammavonatról nincs leszállás.

A Ferrari nem ad el több Forma-1-es autót

A Ferrari a 2014-es modellévtől már nem adja el régi Forma-1-es autóit a veteránprogramjában.

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.