F1: Sorminta és balesetek

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.10.11. 06.05

A Japán Nagydíj első szabadedzésén a négy nagycsapat nyolc autója sorakozott egymás mögött, a leggyorsabb a mercedeses Lewis Hamilton volt. A mezőny végében többen is eldobták a járgányt.

A Mercedes nyitott legjobban a Japán Nagydíj első szabadedzésén Szuzukában, úgy tűnik, nem a levegőbe beszéltek, amikor azt mondták, hogy a pálya fekszik majd az autónak.


Lewis Hamilton csapattársának, Nico Rosbergnek is háromtizedet adva lett első. Az ezüst nyilak mögött a Red Bull, a Ferrari és a Lotus autói sorakoztak párban – Vettelék bő hattizedet, Massa és Alonso, valamint Romain Grosjean nagyjából egy másodpercet, Kimi Räikkönn 1,2-et kapott az 5,8 km-es pályán.
A top10-es sormintát a Toro Rossó-s Daniel Ricciardo “rontotta el”, ugyanis az ausztrál befért a két McLaren közé, Sergio Perez a 9., Jenson Button a 11. idővel zárt.
Három komolyabb incidens történt az edzésen: Pastor Maldonado a Spoon kanyarnál elveszítette a bal hátsó kerekét, kipördült, Giedo van der Garde a Degner kombinációnál vesztette el az uralmat a Caterham felett, de mire a gumifalig ért, jól lelassult, sem neki, sem az autónak nem esett különösebb baja, azonban a marussiás Jules Bianchi már nem mondhatta el ugyanezt.


A francia újonc ugyanott bukott, ahol a holland, de ő csúnyán összetörte az autó elejét és a könyökét is alaposan megütötte. “Az autó túlkormányzott volt, a könyököm pedig beszorult a kasztni és az ülés közé, így már nem tudtam jobbra fordulni. A könyököm beakadt, nem volt könnyű eset.”
A csapat bejelentette, hogy az autó javítható, de nem elég gyorsan, így Bianchi ki is hagyja a második edzést, csak szombaton vezet újra. Sajnálhatja, ugyanis a francia most is megvillantotta a tempóját: annak ellenére, hogy 10 körrel kevesebbet ment csapattársánál, Max Chiltonnál, egy másodperccel gyorsabb volt nála. A hátsó négyesből Bianchit csak a Caterhemnél újra beugró “öreg”, Heikki Kovalainen verte.
Japán Nagydíj, 1. szabadedzés, Szuzuka, 2013.10.11.

Kommentek

F1: Háromtizeden belül a Mercedes, a Ferrari és a Renault

A Nemzetközi Automobil Szövetség számításai szerint három gyártó erőforrása egyenlő szintre ért, csak a Honda van lemaradásban.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Így lopnak el pár perc alatt egy X5-ös BMW-t

Pár perc alatt lopnak nagy értékű autókat Angliában, a módszer végtelenül egyszerű.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

F1: Räikkönen az élen, menet közben esett szét a Force India

A Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari Mercedesek előtt végzett, a leggyorsabb Kimi Räikkönen volt. A Force India látványos hibát produkált.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.