F1: Motoregyenlőséget szeretne a McLaren

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.10.10. 11.30

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint 2014-ben készen kell állni arra, hogy fejlesztési engedményeket adjanak az új turbómotorokat kevésbé sikeresen eltaláló gyártónak. A sportág érdeke a kiegyenlített mezőny.

Pillanatnyilag teljes a bizonytalanság azt illetően, hogy a Mercedes, a Renault és a Ferrari közül melyik gyártó áll elő a legjobb, és melyik a legkevésbé sikerült 1,6 literes V6-os turbómotorral 2014-re. 
Ha valamelyikük mellényúl, az 3-4 csapat szezonját teheti tönkre, ha pedig egy gyártó szerez nagy előnyt, akkor még unalmasabb szezon jöhet. Ezek alapján a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint rugalmasan kell majd kezelni a motorfejlesztést a jövő évben, önös érdekek helyett a sportág érdekét szem előtt tartva ki kell húzni a bajból a lemaradókat.


“2014 egyik kockázata, hogy a Forma-1 a motorok versenyévé válik, és ha az egyik gyártó nem végez elég jó munkát a jövő év elejére, és nem lesz lehetősége a versenyképesebbé válásra, akkor valószínűleg nem sokáig marad az F1-ben” – figyelmeztetett az angol. 
“Ez nagyon nem lenne jó a sportágnak. Sokat spekulálnak arról, melyik motor lesz a legversenyképesebb jövőre, de majd meglátjuk, szerintem a fő, hogy felelősen kell kezelnünk a kérdést.”
“Az egyetlen független gyártó (a Cosworth) távozik, ez valószínűleg a mi hibánk is. Úgy kell kezelnünk ezt, hogy  minél több motorgyártó legyen az F1-ben. Sok pénzt és stabilitást adnak a sportágnak, szóval tényleg normálisan kell csinálnunk, a csapatoknak tudniuk kell, hogy a motorszállítóik egyenlő esélyekkel indulnak.”
A McLarenre a következő két idényben dupla zsákbamacska, kétszeres kockázat vár, ugyanis 2014-ben még utolsó évüket töltik a Mercedesszel, 2015-ben viszont már a visszatérő Honda erőforrásait használják majd, így számukra tényleg életbe vágó, hogy a szállítónak meglegyen az elvi lehetősége a felzárkózásra. 

Kommentek

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.