F1: A németek jobban szeretik Vettelt, mint Schumachert

Szerző: MTI levél küldés 
Dátum: 2013.10.09. 10.30

Egy friss felmérés szerint a háromszoros Forma-1-es világbajnok német Sebastian Vettelt jobban szeretik honfitársai, mint nagy elődjét, a hétszeres világbajnok Michael Schumachert.

Sebastian Vettel lassanként – időarányosan – kezdi felülmúlni az élő legenda Michael Schumacher eredményeit, egy friss felmérés szerint népszerűségben pedig már most túlszárnyalja a hétszeres világbajnokot. 


A megkérdezettek mintegy háromnegyede, egészen pontosan 74,7 százaléka mondta azt, hogy kedveli a Red Bull heppenheimi pilótáját, míg a már visszavonult Schumi esetében 68,5 százalék volt ez az arány.  
A közvélemény-kutatás során az is kiderült, hogy az F1 aktuális címvédőjét szinte mindenki ismeri hazájában (96 százalék), csakúgy, mint Schumachert (99 százalék).
Mindent figyelembe véve Vettel az ötödik legkedveltebb sportoló Németországban, csak a korábbi sílövőt, Magdalena Neunert, az ökölvívó Vitalij Klicskót, a legendás futballistát, Pelét és a ex-teniszsztárt, Steffi Grafot szeretik nála jobban.
A felmérés szerint külföldön ugyanakkor még van mit behoznia a 26 éves versenyzőnek, Angliában és Spanyolországban ugyanis a válaszadók mindössze valamivel több mint 60 százaléka látja őt pozitív figurának.
A német pilóta akár már vasárnap, a szuzukai Japán Nagydíjon megszerezheti sorozatban negyedik vb-címét.

Kommentek

Off-road buszokon járhatnak iskolába a gyerekek

Az Iveco iskolabuszok eltérnek az amerikai változatoktól, ugyanakkor jól boldogulnak terepen és még mozgáskorlátozott gyerekek szállítására is alkalmasak.

Rozsdagyűjtő, erdőben lassan rohadó autók romantikája

Autóroncs szinte minden árokparton akad sajnos. De néha valódi értékes, ritka, veterán típusok is elhagyva gyűjtik a rozsdát a gyéren lakott területeken. Vannak akik meglátják ebben is a fotótémát, és kattintanak. Elhagyott autók gyűjteménye az Instagram oldaláról.

Mi a fene lóg ki ebből a régi Škodából?

A helyes megfejtőnek jár a kétkazettás magnó, és hozzá a “Világslágerek magyarul”.

Három BMW-st szégyenített meg ez az audis

Nem nagyon bírták az áradást a bajor gyártó modelljei, nem úgy, mint az Audi, ami úgy húzott el köztük, mintha mi sem történt volna.

Ennyit költhetsz a legnépszerűbb használt autóra, ha elromlik

Már jó néhány éve Hármas BMW-ből kerül a legtöbb Magyarországra, ha külföldről behozott használt autókról beszélünk, ezen belül is az E46-os sorozat a legnépszerűbb választás. Nézzük meg, hogy mennyibe kerülnek a legdrágább alkatrészek ehhez a modellhez.

Újabb autógyártót kebelezne be a PSA

A malajziai Proton autógyár megvásárlása iránt is érdeklődik az Opel leendő új tulajdonosa, a PSA Peugeot-Citroën konszern.

Őszinte cetli figyelmezteti az autósokat Budapesten

Az üzenet egyértelmű, aki mégis oda parkol, az vessen magára.

Végzetes SMS-ek és Facebook-üzenetek

Tudjátok, min múlhat, hogy az egész család meghal a kamion pótkocsija alatt vagy sikerül megmenekülni? Én már igen: egy-két tizedmásodpercnyi kihagyáson és a kicsit mélyebbre nyomott gázpedálon.

Nekimegy a Škoda Octaviának a Hyundai i30 kombi

Minden modern kényelmi és biztonsági vezetőtámogató funkcióval rendelkezik, emellett a szegmens egyik legnagyobb csomagtartóját kínálja a Hyundai i30 kombi.

Range Rover Velar: feljebb lép a Land Rover

Új, előzmények nélküli modellt vezet be a Land Rover. Egyelőre alig mutatnak meg belőle valamit.

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban az MAN Truck & Bus haszonjárműgyártó Ausztriában.

Fejek hullanak az Audinál

Négy mérnököt is kirúgtak a dízelfejlesztő részlegről. A dízelbotrány miatt vált nem kívánatossá a jelenlétük.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.